A népességnövekedést mutató területek közül többek között a Dunakeszi-Vác, valamint az Érd-Székesfehérvár, valamint a Szigetszentmiklós-Ráckeve vonal is egy hatékony közlekedési hálózat részei, azonban csak akkor, ha valaki a főváros felé veszi az irányt.
Hasonló zökkenői vannak annak is, ha valaki autóval szeretne más irányba menni, mivel legalább az M0-s pályáig el kell menni. A Totalcar megjegyzi, hogy ezek már évtizedes problémák, azonban azóta sem lett sokkal jobb a helyzet. A problémák többségének megoldására még évekkel ezelőtt egy részletes tanulmányt készített az azóta megszűnt Budapest Fejlesztési Központ.
A lap azt írja, hogy gyökeresen át kellene alakítani az agglomerációs települések koncepcióját, mivel az ilyen városok és községek lényegében alvóvárosoknak felelnek meg a jelenlegi formájukban. Ha ezeken a településeken is lennének városközpontok és szolgáltatások, munkahelyekkel, akkor lehetne az agglomerációk között is ingázni, ami fokozatosan enyhítené a települések jelenlegi gazdasági nehézségeit.
A településszerkezet is átalakításra szorulna, mivel valójában nincs az agglomerációs városközpontoknak nagy népsűrűségű területe, így nincs megélhetése az itteni szolgáltatásoknak.
Ahogy közösségi és kulturális élet sincs, ami azért kulcskérdés, mert az agglomerációkban a lakosság zömét a gyermekek és a fiatalok teszik ki. Az önállósodás és a közösségi élet kiépülése kiemelkedően fontos ebben az életszakaszban, ehhez azonban nem asszisztál a jelenlegi közlekedési helyzet, mivel jóformán „anya-apa taxival” tudnak a fiatalok közlekedni, ha szórakozni mennek valahová.
Ugyanakkor a cikk szerint a legnagyobb krízist a járdák és a parkolóhelyek kritikus állapota jelenti.
Nem egyedülálló problémáról van szó: az Egyesült Államok számos kertvárosa is hasonló gondokkal küzd: a járdák és a tömegközlekedés teljes hiányával, valamint a napi 100 kilométernyi ingázással.
Üres kocsiból bajosan lesz telekocsi Magyarországon
„Bosszantó tud lenni, amikor több mint negyed órája fagyoskodik az ember a megállóban, és ha jön a busz, akkor sem biztos, hogy felfér rá, miközben látja, hogy a legtöbb autós egyedül ül a járművében.”Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel