A Demokratikus Koalíció nem szavazza meg Vitézy Dávidot főpolgármester-helyettesnek, a párt képviselői ugyanakkor támogatják Kiss Ambrus megválasztását.
Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetőjének a sajtóközleménye szerint
az Orbán-kormány volt államtitkárának és a Fidesz főpolgármester-jelöltjének városvezetésbe való megválasztása sok százezer budapesti ellenzéki szavazó elárulását jelentené.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a fővárosi önkormányzati választáson a szavazók 70 százaléka a Fidesz ellen voksolt, ezért a „Fidesz jelöltjének városvezetésbe való beemelése ennek az egyedülálló ellenzéki (több mint) kétharmadnak az arcul csapása lenne”.
Nem a DK kezében van a gyeplő
Mint megírtuk a Fővárosi Közgyűlés most szerdán (november 27.) dönt a helyettesekről, a Karácsony Gergely által jegyzett előterjesztés pedig Kiss Ambrust és Vitézy Dávid Lászlót javasolja főállású főpolgármester-helyettesnek.
Mindazonáltal a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP koalíció mindössze 6 politikust küldött a 32 képviselőt számlaló fővárosi közgyűlésbe. Így a holnapi döntés sokkal inkább a Vitézyt támogató – 10 mandátummal rendelkező – Tisza Párton áll vagy bukik, akik viszont Kiss Ambrus is főpolgármester-helyettest vonakodnak megszavazni.
Karácsony Gergely már Vitézy Dávidot is megválasztatná helyettesének
A főpolgármester eddigi riválisával is együttműködne, ha megtarthatja helyettesének a szürke eminenciásként számon tartott Kiss Ambrust, minderről a héten dönt a közgyűlés.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem kampányolni jön Rubio: kemény üzenetet hoz Orbán Viktornak Washingtonból
Körözés alatt Molnár Gusztáv – Ciprusról üzent, nem haza megy a reptérről
Áttörés a covid-oltásoknál: megfejtették a súlyos mellékhatások okát
Fogyasztóvédelmi riasztás: étrend-kiegészítőt hívtak vissza Magyarországon
Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről
Drámai állapotban látta utoljára volt felesége Pesty Lászlót
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó