Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy autóbusz Budapest V. kerületében a József Attila utca és a Nádor utca sarkán. A lángok átterjedtek egy lakatlan épület homlokzatára is. A fővárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral kezdték oltani a tüzet. Az utóbusz tüzét 12 óra 25 percre sikerült elfojtani – írja a Katasztrófavédelem.
A 24.hu-nak Kiss Ádám szóvivő elmondta, hogy az oltási munkálatokkal párhuzamosan kívülről létrás tűzoltóautó segítségével vizsgálták át a homlokzatot, valamint az épületet belülről is átvizsgálták. A tűz okáról a szóvivő egyelőre nem tudott tájékoztatást adni.
Nincsenek sérültek
A BKV Z.rt nem sokkal délután fél 2 után egy közleményt adott ki, amiben leszögezte: a tűzesetben senki nem sérült meg. A buszon négyen utaztak, a jármű vezetője mindenkit azonnal leszállított, ezután értesítette a katasztrófavédelmet. A tűz egy forgalomirányító jelzőlámpára is átterjedt. A tüzet 12:41-re oltották el teljesen.
A közleményben azt írják, a BKV a hatóságokkal közösen vizsgálja, mi okozta a tüzet, az oltás és a helyszínelés ideje alatt a József Attila utcát a katasztrófavédelem lezárta, az ott közlekedő valami autóbusz terelve, az Erzsébet hídon közlekedett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére