Latorcai Csaba felidézte, a BKV-autóbuszok nyári „tömeges kigyulladása” után azonnali, szúrópróbaszerű, majd átfogó vizsgálatot rendelt el Budapest Főváros Kormányhivatala, annak érdekében, hogy kiderüljön: alkalmasak-e a buszok a mindennapos, biztonságos használatra – írja az MTI.
Az első vizsgálat a múlt hétvégén lezárult, és „lesújtó eredményt hozott” – közölte, hozzátéve: a BKV-buszokon nincs érdemi karbantartás, és ezzel szemben fel fog lépni a kormányhivatal.
Ha a főpolgármester magától nem cselekszik, akkor a kormányhivatal hatósági vizsgálattal fogja kikényszeríteni, hogy a buszok alkalmasak legyenek a biztonságos közlekedésre
– tette hozzá az államtitkár.
Kijelentette, a kormány biztosítani kívánja, hogy a fővárosiak a lehető legmagasabb színvonalon vehessék igénybe a budapesti tömegközlekedést.
Közölte továbbá, arra utasították Sára Botond főispánt, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetőjét, hogy hozzon létre egy honlapot, amelyen közérdekű bejelentésként fogadnak fotókat az autóbuszok állapotáról.
Latorcai Csaba arra kérte a fővárosiakat, hogy a [email protected] címre küldjenek fényképeket – rendszámmal együtt –, ha úgy ítélik meg, hogy nem alkalmas biztonságos utazásra az a busz, amellyel közlekednek.
Felszólítjuk a főpolgármestert, hogy most már ne bagatellizálja a problémát, hanem garantálja a fővárosi utasok biztonságát
– hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve: nem értik, hogy Karácsony Gergely és a Tisza-koalíció miért az utasok biztonságán kíván spórolni.
Felidézte azt is, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester idejében évi 10 milliárd forintot költöttek a tömegközlekedés karbantartására, most viszont csak egymilliárd forintot fordítanak erre.
Latorcai Csaba kérdésre válaszolva azt mondta, nem járható út, hogy hitelből vegyenek új buszokat, mert a főváros már így is hitelképtelen. Úgy fogalmazott, Karácsony Gergely „csak hitelben tud gondolkodni”, ezért ahelyett, hogy rendezné a főváros gazdálkodását és működését, kereskedelmi bankhoz fordult, hogy "még inkább eladósítsák a fővárost, amely a főpolgármester szerint is csődközeli helyzetben van”.
Sára Botond főispán emlékeztetett, augusztusban három nap alatt négy busz gyulladt ki a fővárosban, ezért az volt a felelősségteljes döntés, hogy azonnal ellenőrizzék a járművek műszaki állapotát. Első körben negyven buszt ellenőriztek, amelyek negyedét azonnal ki kellett vonni a forgalomból, mert nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a buszok negyede átment a vizsgán, a buszok fele esetében pedig valamilyen hiányosságot állapítottak meg – ismertette.
Az azonnali vizsgálat eredménye alapján rendelt el egy átfogó vizsgálatot is, amely valamennyi buszra kiterjed. A forgalomban lévő 1200 buszból eddig 106-ot vizsgáltak meg, ezek 60 százalékát ki kellett vonni a forgalomból vagy 30 napos határidővel vissza kellett rendelni szemlére – tudatta.
Sára Botond a feltárt tipikus műszaki problémák között a fékrendszer, a gumiabroncsok és a kormánymű meghibásodását, valamint a váltóból és motorból való olajszivárgást említette. A főispán aggasztónak nevezte, hogy tíz buszból mindössze négy felel meg ma a előírásoknak.
Kiemelte, a vizsgálattal nem cél a tömegközlekedés ellehetetlenítése, ezért olyan időpontokra időzítik az ellenőrzéseket, amikor az érintett busz amúgy sem járna. A vizsgálat elhúzódó lesz, várhatóan több hónapot igénybe vesz – jegyezte meg.
Kérdésre válaszolva megjegyezte azt is, hogy jelenleg „mínusz 65 milliárdban van a város, úgy, hogy a szolidaritási eljárásból egy vasat nem szedett be a kormány”.
Ennek ellenére elindult a BKV megrendelésére gyártott Mercedes-Benz Citaro K típusú autóbuszok első járműve. A 65 darabból álló flotta további buszainak érkezéséről itt olvashat bővebben.
Annyira veszélyesek, hogy kitiltották a forgalomból a BKV-buszok csaknem negyedét
Aggasztó hibákat talált a fővárosi kormányhivatal a BKV buszainál: rengeteg járműben szivárgott az olaj, rossz volt a fék vagy elkoptak a gumik. A járművek 22 százalékát azonnal kivonták a forgalomból.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz