Szolnokon indult el Magyarországon elsőként a háztartási biohulladék szelektív gyűjtése, másodikként Székesfehérvár, múlt héten pedig Kaposvár lépett be a rendszerbe. Az idénre ígért 460 ezerből mintegy 60 ezer ember már megkapta a háztartási biokukáját, de a közeljövőben Miskolcon és Cegléden, márciusban pedig várhatóan Budapesten is elkezdhetik az érintett háztartások az élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtését.
Kapcsolódó
A koncessziót elnyerő MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. azt tervezi, hogy 2024-ben országszerte 14 település társasházi övezeteiben, összesen 460 ezer embertől fogja begyűjteni a háztartási élelmiszer-hulladékot.
Szolnokon debütált január közepén debütált a rendszer, ott a társasházkezelők már megkapták az új barna kukákat, a lakosok pedig átvehették azokat az ötliteres, szag- és kifolyásmentes biokukákat, amelyekbe a konyhai biohulladékot gyűjthetik. A programmal első körben 20 ezer embert, azaz több mint 5400 családot szeretnének elérni.
Székesfehérváron február elejére tervezik a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok házhoz menő gyűjtésének elindítását. A DEPÓNIA Nonprofit Kft. munkatársai 10 ezer háztartásba juttatják el a konyhai biokukákat
Kaposváron 16 ezer embert, mintegy 6400 háztartást érint elsőként a házhoz menő szelektív rendszer, a partnerük a városban a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. A szolgáltató már megkezdte a kis és nagy biokukák kiosztását a 48-as Ifjúság útján, valamint a Berzsenyi, Kontrássy és Irányi Dániel utcákban - számolt be a Telex.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából