A bicskei gyerekotthon volt igazgatója, V. János áldozatai 2020 februárjában hozták nyilvánosságra, hogy több olyan intézmény ellen is kártérítési pert indítanak, akik felelősök lehetnek azért, mert az otthonban élő gyerekeket zaklatták a nevelők.
A legújabb hírek szerint a
gyerekotthon kilenc egykori lakója mind elfogadta a peren kívüli egyezséget az állammal, több tízmillió forintos kártérítést kaptak.
A Blikk cikke szerint az áldozatok nem ugyanakkora összegeket vehettek kézhez, a pénzt különböző időpontokban fizették ki.
A Belügyminisztérium sajtóosztálya a lappal közölte:
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki.
A molesztálás ügye 2016-ban robbant ki. Az intézmény vezetőjét, V. Jánost nyolc év fegyházbüntetésre ítélték többek közt szexuális erőszak és kényszerítés miatt. A bűntársaként ismert K. Endrét Novák Katalin elnöki kegyelemben részesítette, s a zaklatások ügye ekkor került újra a figyelem középpontjába.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson