Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján június 30. hétfő éjféltől július 4. péntekig éjfélig másodfokú hőségriasztást rendel el Magyarország teljes területére – írja közös közleményében a Katasztrófavédelem és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

Azt írják, a hét első felében ismét tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.

A nagy meleg nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is megterhelő: romlik a koncentráció, nő a reakcióidő, kevesebb a türelem, amely a közlekedésben is komoly kockázatot jelent.

Hangsúlyozzák, hogy a járműveket parkolás után mindig ellenőrizzük, hogy nem maradt bennük gyermek, állat vagy hőre érzékeny eszköz.

Kiemelik továbbá, hogy kutyát se sétáltassunk betonon, aszfalton, mert az akár 60–70 Celsius-fokra is felmelegedhet, égési sérülést okozva az állatok mancsán.

A Katasztrófavédelem szerint hétfőtől péntekig 395 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, amely között hatvan hektáros is volt. A héten leégett terület nagysága 8,7 millió négyzetméter. Azt kérik, hogy a hőségriasztás ideje alatt lehetőség szerint senki se gyújtson a szabadban tüzet. A saját kertjében mindenki grillezhet, bográcsozhat, de egy pillanatra se hagyják felügyelet nélkül a tüzet.

Nem az időjárás miatt ég Híosz szigete, lecsap az állam a szervezett bűnözésre – képgaléria

Máris megkezdődött a görög erdőtüzek időszaka, de az állam szerint az nagyon gyanús, amikor egymás után pattannak ki tüzek. A hatóságok szerint ilyenkor nem az időjárás okozza a katasztrófát, hanem gyújtogatók.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.