Beidézték az ukrán külügyminisztériumba Heizer Antalt, Magyarország ukrajnai nagykövetét Budapest „barátságtalan kijelentései” miatt – írta meg az Ukrainska Prvada. Az ukrán külügyminisztérium szerint Olekszandr Miscsenko, Ukrajna külügyminiszter-helyettese a találkozón hangsúlyozta, hogy

Kijev egyértelműen látja, hogy a magyar kormányzó politikai erők megpróbálják belerángatni Ukrajnát a belpolitikai küzdelembe.

Mindezek az ügyetlen trükkök, amelyekkel ukrán ellenségképet keltenek, amely egész Európa és a civilizált világ valódi ellenségével harcol, egyszerűen szánalmasnak és sértőnek tűnnek mindenekelőtt a magyar nép számára, amely – ellentétben az elfogult politikusokkal – valójában egy európai nemzet amelynek önkéntes mozgalmai minden lehetséges módon segítik az ukrán népet

– áll a Külügyminisztérium közleményében.

A beidézés ahhoz a magyarországi politikai kampányhoz kapcsolódik, amelyben Orbán Viktor fő ellenfelét „magyar Zelenszkijként” ábrázolják, mindkettőjüket pedig „bábként” tüntetik fel.

Heorhii Tykhyi, a külügyminisztérium szóvivője a propagandakampányt „ostobának, unalmasnak és nem meggyőzőnek” nevezte.

Korábban a magyar kormány azt állította, hogy az úgynevezett „népszavazáson” a szavazók 95 százaléka ellenezte Ukrajna EU-csatlakozását – emlékeztet a lap.

Orbán Viktor mai rádiós interjújában Ukrajna EU-tagságáról elmondta, ha az országok többségében tartanának szavazást az ukrán tagságról, akkor a többség nemet mondana. Újra elmondta, hogy az ukrán tagság háborúba sodorná egész Európát és a gazdaságot is.

A miniszterelnök szerint Zelenszkij célja, hogy az orosz földgázt és olajat használó országok – Magyarország és Szlovákia – a továbbiakban ne tudjanak innen beszerezni nyersanyagot. Emiatt a magyar családok rezsiszámlája megsokszorozódna, amit nem szabad hagyni. Kiemelte a gázszámlát, ami szerinte háromszorosára emelkedne.
A többit itt olvashatja el >>>