Negyedszer is elnyerte Európa legjobb karácsonyi vásárának címét az Advent Bazilika a European Best Destination utazási portál online szavazásán. A siker példa nélküli az európai karácsonyi vásárok történetében: soha korábban egyetlen ünnepi rendezvénynek sem sikerült négyszer elhódítani a rangos elismerést, amit az Advent Bazilika ráadásul a 2019-es első helyezés után 2021-óta folyamatosan kiérdemelt – írja a 24.hu.
Budapest immár négyszeresen Európa-első karácsonyi vásárként többek között London, Bécs és Prága rendezvényeit előzte meg a versenyen.
Zsinórban harmadszor, összesen pedig immár negyedik alkalommal a magyaroké Európa legjobb karácsonyi vására.
Idén a november 30-án induló, egészen december 7-ig tartó versenyen 20 európai város – Budapest mellett többek között London, Bécs, Brüsszel, Prága, Drezda, Madeira, Birmingham, Edinburgh és Poznan – ünnepi vására vett részt.
Idén rekord dőlt meg
2023-ban – túlszárnyalva a már 2022-ben is kimagasló érdeklődés mellett zajló versenyt – rekordrészvételt hozott a szavazás: 168 ország utazója 592 992 szavazatot adott le kedvencére, és több mint 335 000 alkalommal osztotta meg szavazásának eredményét a közösségi oldalakon a verseny 7 napja alatt.
Az Advent Bazilikát 68 029 kedvelés, minden idők legtöbb szavazata repítette az európai mezőny első helyére. Idén 16 776-tal több szavazat érkezett a budapesti rendezvényre, mint 2022-ben.
A szervezők ezúton szeretnék kifejezni köszönetüket mindenkinek, aki szavazatával hozzájárult a sikerhez.
Bár a legjobb vásár lett a budapesti, az árak megdöbbentőek
Mint korábban megírtuk, Budapest belvárosában a karácsonyi vásárok hemzsegnek a külföldiektől, a magyarok ugyanis nehezen engedhetik meg maguknak azokat a drága ételeket, amiket kínálnak. Idén egy pohár meleg italhoz sem juthatunk hozzá ezer forint alatt, a fogásokról nem is beszélve.
Tízezer forintos oldalas, ezer forintos tea: kitalálta, hol járunk?
Adventi gasztrokedvességek a Belvárosban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fellélegezhetnek a nyugdíjasok, nyáron érkezik a jelentős emelés
Fokozódik a feszültség a Hormuzi-szorosnál: Trump hét országot mozgósítana
Borulnak a húsvéti utazások, kapkodnak a turisták után a szállodák
Többnapos autós őrület jön Budapest határában
Zelenszkijnek van egy tippje, hogyan lehetne befejezni a háborút
Jön a milliomosok adója: van, aki már menekíti a vagyonát
Drámai reggel a piacokon: drágul az olaj, gyengül a forint, zuhannak a tőzsdék
Új milliomosa lett hazánknak
Átadták az Oscar-díjakat, óriásit ment az egyik film