Autós demonstrációt tartottak az Első Almádi és Környéke TISZA Sziget szervezésében Balatonfüreden, ahol a tiltakozók a járműveken elhelyezett saját készítésű molinókkal üzentek a kétnapos kihelyezett frakcióülést tartó FIDESZ-nek – tudósított az eseményről a Füred TV.
A 71-es főút mindkét külső sávját mintegy 30 autó foglalta el, szélvédőiken olyan feliratokkal, hogy „A Balaton Neked üzlet, nekem az otthonom”, „Adjátok vissza a Balatont”, „A Balaton nem magántulajdon”.
A kétnapos megmozdulás lényege, hogy felhívják a figyelmet a Balaton védelmére, illetve befejeződjön a tó és környékének magánkézbe adása.
A demonstráció szerdán is folytatódik.
Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz
A megmozdulásra az adta az apropót, hogy Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz, amelyről most sem szivárgott ki semmi érdemleges információ, csak az, hogy egyik központi eseménye lesz Orbán Viktor értékelése a jelenlegi politikai helyzetről, különös tekintettel az orosz-amerikai tárgyalások felgyorsulására és az ukrajnai béke kérdésére.
A miniszterelnök ilyenkor az elkövetkező hónapok belpolitikai lépéseit ismerteti a képviselőkkel. Kiszelly Zoltán, a Századvég elemzője az ATV-nek azt mondta, számít arra, hogy terítéken lesznek
- Donald Trump lépései;
- a béke kérdése;
- és a Soros-birodalom kiszorítása;
- de személyi cserékre is sor kerülhet, főleg az egyéni körzetekben induló képviselők körében.
Február vége az évértékelők cunamiját hozza.
Szombaton tartja Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét a Várkert Bazárban, amelyet már közönség és a televízió nyilvánossága előtt mond el.
Magyar Péter, az ellenzék legerősebb pártjának elnöke már megtartotta évértékelőjét szombaton. Gyurcsány Ferenc eredetileg szombatra tervezte az értékelését, de mivel Orbán Viktor miniszterelnök is aznap mondja el beszédét, a DK elnöke a sajátját vasárnapra tette át.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kíméletlen csalás terjed Magyarországon: minden pénzünk odalehet, ha bedőlünk ennek a trükknek

Vigyázat: Óriási bajt okozhat ez a népszerű édesítőszer

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Fontos bejelentést tett az áramról a minisztérium: 13 éve nem történt ilyen

Teljesen új korszak jön az orvoslásban: a ChatGPT lehet a vízválasztó

Jövő héten visszatér, amire mindenki várt, de aztán ismét jön a feketeleves

Egyre nagyobb a baj: újabb területet sújtott kolosszális áramszünet

Nem gondolná hol húzták fel az EU legnagyobb akkus tárolóját
