A 35 méter hosszú hajó, amelyben összesen 350 utas fér el, a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. siófoki kikötőjéből indult.
Négy új hajót vásárolt a BAHART, ezek közül kettőt már összeszereltek a szakemberek. A pénteki rendezvényen a Tomaj katamaránt és a Tihany nevű kompot mutatták be a sajtó munkatársainak. A tájékoztatón elhangzott, a hajók minden szempontból egyediek.
A világon nincsen másik hasonló, mert kizárólag a Balatonhoz, annak mélységéhez igazodva gyártották le Komáromban
– írja a SONLINE Somogy Vármegyei Hírportál.
Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések
– hangsúlyozta Dömötör Csaba a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, majd arról beszélt, hogy ezeknek a hajóknak a szolgálatba állása teljesen új minőséget jelent majd a legnagyobb és legnépszerűbb tavunk közlekedésében.
Ezzel a fejlesztéssel egy régóta esedékes adósságot törlesztünk, hiszen a mostanáig közlekedő kompok és katamaránok 40 éve működnek a Balatonon. Jól szolgáltak, sokat láttak, de eljött a megújulás ideje. A kormány jelentős támogatást nyújtott ehhez. 2019-ben döntött a BAHART több mint 6 milliárdos tőkeemeléséről. Ez tette lehetővé a több mint 5 milliárd forintos beruházást, melyből két új kompot és két katamaránt vásárolt a társaság – tette hozzá az államtitkár.
Köszöntöm önöket a Tomaj fedélzetén! Nagyon jó ezt kimondani!
– ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója, hozzátéve, hogy ezzel egy történelmi mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen nem is egy hanem rögtön négy új hajóról beszélhetünk.
„A nyár vége felé kezdtük el összeszerelni a hajókat, miután egy nagyon komoly logisztikai művelet után a Dunán és a Sió-csatornán keresztül felúsztattuk a járműveket. Az új hajókra azért volt szükség, mert a flotta már elég idős” – magyarázta Veigl Gábor.
Negyven éve nem történt hasonló
Elindultak a balatoni hajók lefelé a Dunán.Bővebben →
A bemutatott katamarán menetrend szerint majd csak jövőre áll forgalomba, a kompok viszont már idén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek