A botulizmus ritka, de súlyos ételmérgezést előidéző fertőzés, amely elsősorban a nem megfelelően tartósított házi készítésű ételekben fordulhat elő, és akár halálhoz is vezethet – írja a Dívány.
A toxin hőre érzékeny, így fogyasztás előtt az ételek alapos átmelegítése csökkentheti a kockázatot. A szakértők szerint a biztonságos előkészítés kulcsa a megfelelő hőkezelés, a kellő sav- és sótartalom biztosítása, valamint az élelmiszerbiztonsági alapelvek betartása.
A WHO ajánlásai szerint a helyes tartósítási gyakorlatok betartásával jelentősen mérsékelhető a fertőzésveszély.
A tünetek (köztük a kettős látás, nyelési nehézségek és izomgyengeség) jellemzően 12–36 órával a fertőzött étel fogyasztása után jelentkeznek, és gyorsan súlyosbodhatnak. Mivel a botulizmus légzőizom-bénulást is okozhat, a betegség gyanúja esetén azonnali orvosi ellátás szükséges.
Botulizmus miatt halt meg két ember Dél-Olaszországban az elmúlt napokban, miután egy zöldséges, kolbászos szendvicsből ettek. Egy 52 éves férfi és egy 45 éves nő ugyanabban a tengerparti büfékocsiban vásárolt paninit, a hatóságok azt feltételezik, hogy ezek voltak fertőzöttek.
Tömeges klórgáz-mérgezés egy magyar fürdőben, 120 embert kellett kimenekíteni
Evakuálni kellett a strandhelyszínt, miután mérgezés lett úrrá az alföldi fürdőkomplexumban. Sokan kerültek kórházba.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére