Botulizmus miatt halt meg két ember Dél-Olaszországban, miután egy zöldséges, kolbászos szendvicsből ettek. Egy 52 éves férfi és egy 45 éves nő uyganabban a tengerparti büfékocsiban vásárolt paninit, a hatóságok azt feltételezik, hogy ezek voltak fertőzöttek. A Daily Mail értesülése szerint 14-en kerültek kórházba, a hatóságok pedig kilenc embert hallgattak ki, köztük a Cosenza megye tengerpartján álló food truck tulajdonosát is, akinek a járművét lefoglalták.
A szendvicset készítő cég három vezetőjét, valamint öt orvost is vizsgálnak, akik Cosenza városa közelében kezelték az áldozatokat. Az orvosokat azzal vádolják, hogy nem cselekedtek elég gyorsan az áldozatok megmentése érdekében, mert az egyik elhunyt nővére azt állította, hogy testvérét annak ellenére engedték ki a kórházból, hogy még mindig rosszul érezte magát, és később meghalt.
Az olasz hatóságok az egész országban visszahívták a forgalomból az érintett terméket. Ez a kolbász lehetett fertőzött, amelyet nem a büfékocsiban készítették, hanem egy külön cég gyártja.
A cosenzai járvány mindössze néhány nappal azután tört ki, hogy egy 38 éves nő meghalt, és hét ember betegedett meg botulizmusban, miután fertőzött guacamole-t ettek egy szardíniai fesztiválon a múlt hónap végén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak