Az Egyesült Államok hivatalosan is elutasította a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat 2024-ben, a WHO közgyűlésén elfogadott módosításait – jelentette be Marco Rubio külügyminiszter és John F. Kennedy egészségügyi miniszter.
Az amerikai adminisztráció két tagjának együttes közleménye szerint a lépés az amerikai nemzeti szuverenitás védelmét szolgálja, valamint azt célozza, hogy nemzetközi bürokratákat megakadályozzanak abban, hogy az Egyesült Államok belügyeit alakítsák.
A 2024-es módosítások szóhasználata homályos és széles, ami azt a kockázatot hordozza, hogy a WHO által koordinált nemzetközi intézkedések a gyors és hatékony lépések helyett jóval inkább olyan politikai ügyekre fókuszálnak, mint például a szolidaritás – olvasható a közleményben.
Az Egyesült Államok az új nemzetközi szabályozásban szereplő digitális egészségügyi iratokról szóló előírást sem fogadja el – áll a külügyminiszter és az egészségügyi miniszter közleményében, amely azt is hangsúlyozza, hogy az amerikai adminisztráció „nem fog eltűrni olyan nemzetközi szakpolitikákat, amelyek sértik az amerikaiak szólásszabadságát, személyiségi jogait, valamint egyéb szabadságjogait".
Donald Trump elnök január 20-án, hivatalba lépése napján aláírt rendeletben intézkedett az Egyesült Államok kiléptetéséről az Egészségügyi Világszervezetből.
Ajaj, mégsem olyan egészséges Donald Trump, mint ahogy mutatják
Az amerikai elnöknek zúzódás van a kezén, és jól láthatóan dagad a lába. Ez pletykára adott okot, ezért a Fehér Ház és az orvosa is kijelentette, egészséges az elnök, korából adódóan pedig vénás betegségben szenved, mint kortársainak 10-35 százaléka. A kezén található zúzódás a sok kézfogástól van, amely szövetkárosodást eredményez. Itt olvashatja a részleteket >>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz