Még márciusban adott ki figyelmeztetést közleményében az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, amelyben arra kérték a lakosságot, hogy amennyiben ázsiai lódarazsat észlelnek, azt haladéktalanul jelentsék.
Bross Péter, az egyesület elnöke a Blikk megkeresésére azt nyilatkozta, az ázsiai lódarazsak a méhekre és az emberre egyaránt veszélyesek, sőt, valamennyi beporzó rovarra is, mivel az ázsiai lódarázs rovarokkal táplálkozik.
Kapcsolódó
A szakértő szerint csapatostul egész kaptárakat képesek kiirtani.
Ugyan az ázsiai lódarázs Kínában őshonos, de már a szomszédos európai országokban is megjelentek. A nálunk is honos lódarázsnál kisebb méretűek, ugyanakkor sokkal veszélyesebbek, mivel nem csak fullánkjukkal használják a mérgüket, hanem spriccelni is képesek azt, ha veszélyben érzik magukat vagy az otthonukat. Ha a mérge szembe kerül, az nagyon nagy fájdalmat okoz és orvosi segítségre van szükség.
A lapnak Bross Gábor azt is elmondta, bárhol a természetben és lakott területen is előfordulhat az ázsiai lódarázs, ugyanakkor a fészküket magasra, a fák koronáira építik, így kirándulás közben nehéz beléjük botlani. Ugyanakkor ha valakinek az ablaka lombok magasságába nyílik, az veszélybe kerülhet.
Hangsúlyozza, maradjunk a fészektől távol és hívjunk szakembert. Ha mégis feldühödnének ránk a darazsak, ne kezdjünk el nyílt terepen futni, mert utánunk repülnek, guggoljunk fa mellé, bokorba, vagy meneküljünk bokron át, hogy a darazsak lemaradjanak.
Rémálom a Balaton-környéki túrázóknak: már egy csípés is életveszélyes lehet
Lódarázsfészkekre figyelmeztetnek a bakonyi erdészek egy népszerű kirándulóhelyen. Azt is elmondják, mit tegyünk, ha a rovarokkal találkozunk. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben