Egy tiszakécskei férfi február 17-én egy kecskeméti autókereskedésben megnézett egy közel 5 millió forint értékű kocsit, ami értékesítés céljából volt ott. A Kecskeméti Járási Ügyészség most azzal vádolja, hogy ellopta az autót, és társának átadta, aki értékesíteni akarta. Természetesen a másik férfinak is felelnie kell tettéért.
Trükkös lopás
A férfi a gépjármű megtekintésekor az egyik indítókulcsot kicserélte egy másik autó kulcsára, majd a kereskedés zárása után könnyen ellopta a gépjárművet, és azt egy fejér vármegyei férfi törökbálinti műhelyébe vitte. Itt a két férfi – már mindketten vádlottak – megegyezett abban, hogy a lopott járművet értékesítik, majd azt egy felsőpakonyi autószerelő-műhelyben áron alul eladásra kínálták.
Az autókereskedő sem volt rest
Az ellopott kocsit ismerősein keresztül is kereste, majd rövid időn belül kapott egy információt arról, hogy Törökbálinton megtalálja. Az ekkor már német rendszámmal felszerelt autót a tolvaj társa visszaadta a kereskedés tulajdonosának.
Az ügyészség a tiszakécskei férfit nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettével, míg fejér vármegyei társát pénzmosás és egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettével vádolja, ezért velük szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozza. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére