A magyarországi folyókon 826 kilométeren zajlik árvízi védekezés, a Duna ezekben az órákban tetőzik Budapestnél az alsó rakpart szintje körüli vagy azt kissé meghaladó vízállással – tudatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel közleményben szombaton délben.
A Duna német és osztrák részvízgyűjtőin pénteken sem hullott számottevő eső. A legfrissebb előrejelzés vasárnaptól mutat újra csapadékosabb időjárást, azonban ez a jelenlegi árhullám levonulását jelentősen nem befolyásolja.
A német, osztrák, illetve szlovák mérések és előrejelzések továbbra is nagyon lassú apadást mutatnak a Dunán.
A nagybajcsi kettős tetőzést követően a vártnál lassabban, de apadásnak indult a Duna a felső, szigetközi szakaszon. Budapesten szombaton várható tetőzés, a többi itthoni szakaszon az első fokú szintet megközelítő tetőzés várható. A főváros feletti szakaszokon a lassú apadás miatt tartósan első fok körül maradnak a vízállások.
A Duna árhullámának tetőzése Gönyű térségében jár, ahol továbbra is zajlik a védekezés az átvezényelt tiszai vízügyes kollégákkal karöltve. A megerősített vízügyi őrszolgálatot 317 dunai és tiszai vízügyes szakember közösen látja el a nap 24 órájában. Az árhullám tartóssága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az árvízvédelmi töltéseken esetlegesen előforduló jelenségek felderítésére.
Az árvíz apadásánál is kiemelten fontos szakképzett vízügyes szakemberek jelenléte, a gátak egy ilyen hosszan elnyúló tetőzésnél átnedvesedhetnek. A szakemberek folytatják az árvízvédelmi munkálatokat a Rába, a Mura, a Dráva és a Tarna érintett szakaszain – közölte az OVF.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben