A 2013-as árvíz idején mért 890 centiméteres magasságot is elérő vízszintre készül Kisoroszi. Elképzelhető, hogy a települést
akár hat-nyolc napra is elzárhatja a külvilágtól a megáradt Duna.
Molnár Csaba polgármester az Inforádiónak arról beszélt, hogy az előrejelzésektől függően kedden éjszaka, vagy legkésőbb szerdán reggel lezárják a Kisoroszit Tahitótfaluval összekötő országutat.
Mivel akár több napra teljesen elszigetelődhet Kisoroszi, többek közt biztosítani kell az alapvető élelmiszer-ellátást, az orvosi és a tűzoltói ügyeletet, illetve egyéb speciális szolgáltatásokat is.
A Tahitótfalu felé vezető út lezárása után komoly baj esetén a Magyar Honvédség lánctalpas, kétéltű járműveivel lehet majd közlekedni az érintett szakaszon.
A polgármester elmondása szerint gyors beavatkozás a legkönnyebben légi úton oldható meg, a 2013-as árvízhez hasonlóan erre most is szükség lehet.
Molnár Csaba 18 órakor arról tájékoztatott a község Facebook-oldalán, hogy beérkezett egy mentőautó is a településre. A speciális mentőszolgálat is útnak indult már, legkésőbb 21 órára megérkezik. Az éjszakai órákban, de legkésőbb reggel lezárásra kerül a 11-es út Dömösnél Esztergom felé.
Arra készülnek jelenleg, hogy a Tahitótfalu felé vezető út lezárása a reggeli órákban 7-8 óra magasságában történhet meg.
Újabb fontos korlátozást jelentett be a BKK az árvíz miatt
Szerdától a szentendrei HÉV csak a Margit híd budai hídfőig közlekedik. Amennyiben a Duna vízszintje tovább emelkedik, akkor további forgalmi korlátozások is várhatóak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól