Ellepték a rajzó árvaszúnyogok a Balaton-parti településeket, a legnépszerűbb közösségi oldalon sorban teszik fel a megdöbbentő videókat a helyiek. A szúnyogok hihetetlen mennyiségben vannak jelen: van, ahol teljesen elleptek egy ablakot, de még látványosabb volt, amikor annyian rászálltak egy köztéri lámpára, hogy annak a festése is alig volt látható.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a honlapján azt írja, az árvaszúnyog lárvája tó üledékében nevelkedik, és onnan rajzik ki, jellemzően két nagyobb hullámban, tavasz végén/nyár elején és augusztus–szeptemberben. Mennyisége általában nagyon eltér a tó egyes területei között – jellemzően a Szigligeti és a Keszthelyi medencékben jóval gyakoribb, illetve az egyes években is nagyon változó mennyiségben fordul elő – írta a közleményre hivatkozva a Magyar Nemzet.
Ez azért van, mert ennek a fajnak a mennyiségét alapvetően befolyásolja a táplálékukként szolgáló mikroszkopikus algák mennyisége. Ahol és amikor nagyon kevés volt az alga a megelőző időszakban, ott szinte alig találkozhatunk vele
– magyarázták, majd rámutattak: ám amikor az algák mennyisége átlép egy bizonyos mértéket, utána az árvaszúnyogok nagyon felszaporodhatnak, magasabb algatermés esetén akár tömeges szintet is elérve.
Mint írták, idén, feltételezhetően a tartósan igen magas vízhőmérséklet miatt is, az algák mennyisége a nyár végére már a tó egészében nagyobb az előző évekhez képest. Mindez pedig lehetővé tette az árvaszúnyogok szokásosnál nagyobb állományának kialakulását.
Egyébként meg hasznos teremtmények
A Kutatóintézet szerint ugyanakkor fontos tudni, hogy az árvaszúnyogok lényeges szerepet töltenek be a tó anyagforgalmában, a megtermelődött algákat elfogyasztva, azon felnőve, alapvető táplálékot biztosítanak a halak és a víz mentén élő madarak, kétéltűek számára.
Az árvaszúnyogok tömeges megjelenése egyfelől jelzi az algák magasabb koncentrációját a vízben, de egyben kedvezőbb életfeltételeket is teremtenek más víziszervezetek számára. Az árvaszúnyogok számunkra zavaró hatását csökkenthetjük, ha napközben kerüljük a pihenőhelyükként szolgáló bokrok és fák bolygatását, illetve figyelembe vesszük, hogy éjjel e rovarokat erősen vonzza a fény.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat