Április elejétől országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – jelentette be vasárnapra időzített facebookos videójában Menczer Tamás.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója meg is indokolta, miért döntöttek így a kormánypártok háza táján. Magyarázatában tisztán külpolitikai elemeket sorakoztatott fel a volt államtitkár.
„Manfred Weber és Ursula von der Leyen be akarja hozni Ukrajnát az Európai Unióba, ráadásul nagyon gyorsan, jóformán azonnal. Ez számos veszéllyel jár”
– fejtegette Menczer.
A fideszes politikus úgy véli, „Ukrajna uniós tagsága tönkretenné a magyar gazdaságot, a magyar gazdák pénze menne Ukrajnába, a nekünk járó uniós források szintén mennének Ukrajnába”.
Menczer elmondása szerint évi 200 milliárd forintot kellene küldenünk az Oroszország által megtámadott országba.
Felkerekedtek ellenlábasaik is
Bár a 2026-os országgyűlési választásig még bő egy év hátravan, de úgy fest,
már izzítják a kampányüzemmód újabb szakaszát, miután már más politikai ellenfelek is felkerekedtek.
Mint ahogy azt már sokan tapasztalhatták is, a Fidesz friss bejelentését a Tisza Párt élén álló Magyar Péter március óta tartó országjárásának elstartolása előzte meg. Magyar egyébként tavaly áprilistól május végéig közel kétszáz településen járt.
Kapcsolódó
Ugyanakkor a DK-t elnöklő Gyurcsány Ferenc nemrégiben szintén már lakókocsira pattant hasonló megfontolásból.
Hiába mért egyértelmű Tisza-előnyt a Medián, a Nézőpont szerint apadásnak indult Magyar Péter pártja
Merőben ellentétes párttámogatottsági adatokat, és így eltérő következtetésekre is jutott a kormányhoz közel álló intézet a Medián a legutóbbi pártpreferencia-méréséhez képest. A Nézőpont adatai szerint a Fidesz a voksok 45, a Tisza Párt 35 százalékára számíthatna. A Medián felmérése szerint a biztos szavazók 46 százaléka támogatja a Tiszát, míg a kormánypártokra 37 százalékuk voksolna. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról