Édes dohos illat az ágyban, kicsi vérfoltok, apró kagylószerű maradványok, fekete-barnás foltok, tojások az ágyneműn, a matracokon utalnak egyértelműen a jelenlétére – tudatta a Magyar Alvásszövetség az MTI-OS-en keresztül.
- A rovar mérete alig almamagnyi, szemmel is nehezen észrevehetőek;
- gyorsan mozognak, repülni és ugrani nem tudnak, inkább kúsznak, általában éjszaka aktívak;
- csípésük, ami tulajdonképpen harapás, hamar begyógyul, egy-két héten belül elmúlik;
- súlyosabb fertőzés esetén a csípések begyulladhatnak, váladékozhatnak.
Hozzáteszik, észrevétlenül juthatnak be a hálószobába, poggyászok, ruhák, használt ágyneműk és bútorok közvetítésével. Idővel szétszóródhatnak a hálószobában, bármilyen résbe vagy védett helyre beköltözhetnek. Az ágyi poloskák erősen kötődnek az emberhez, a fénytől irtóznak, megjelenésüket észlelve nemcsak a hálószobák ágyait, hanem az ágyak közvetlen környezetét is kezelni kell.
Ágyi poloskák keltettek riadalmat a Szent Margit Kórházban
Egy teljes osztályt kellett átköltöztetni. Bővebben >>>A megfelelő alváskörülmények folyamatos fenntartására hívja fel a figyelmet a Magyar Alvás Szövetség a napjainkban gyakori beszédtémával kapcsolatban. A hálóhelyek folyamatos karbantartása az alapja a minőségi alvásnak, amely az ágy, a matrac, az ágynemű, a hálószoba folyamatos tisztán tartását jelenti, amelyek elválaszthatatlan részei a kívánatos alváshigiénének.
Ekkortól várhatók a sötét délutánok, megvan az őszi óraátállítás időpontja
Az óraátállításról és annak hatásairól sokféle vélemény és tanulmány létezik, de egyre többen azt állítják, hogy ez a rendszer ma már elavult és szükségtelen. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító