Legutóbb 2023. 06. 10-én következett be káresemény, a temetőhöz vezető lépcső, gyalogút alatti partfalán. A lezúduló intenzív és nagy mennyiségű csapadék hatására az érintett löszfal omlásnak indult, amelynek köszönhetően az alatta található Templom utcai ingatlanok is veszélybe kerültek - írja a Veol.hu.
Az önkormányzat a káreseményre vis maior pályázatot nyújtott be, amelyre több mint 50 millió forint támogatást kapott.
A löszfal megtámasztásához gabion támfalat terveztek vöröskő borítással, 4 m-es magassággal, és felette kialakított rézsűvel. A támfal szélessége 1,5–3 m között változik, hossza 40 méter. A felújítás keretében a temetőhöz felfelé vezető járda mellett korlátot helyeztek el, melyet az érintett lakók támogatásával kerítéssel is határoltak a biztonságos közlekedés érdekében.
A kivitelezés költsége végül bruttó 67 327 623 forint volt, ebbe bele tartozik a tervezési, műszaki ellenőri és építési tevékenység is. A kivitelezés 2024 őszén kezdődött, és mostanában fejeződött be.
Ahogy már korábban is írtuk, nem az alsóörsi az egyetlen balatoni löszfal, amely az évek során mozgolódott. A fonyódi löszhegy például évente néhány millimétert süllyed
A fonyódi löszhegy évente néhány millimétert süllyed, és mivel a felszínmozgás már nem elhanyagolható, a magaspart tetején speciális szerkezettel monitorozzák a hegy stabilitását. A témáról bővebben itt olvashat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére