Az erdész a Sonline-nak adott interjújában azt mondta, a való életben az agancsgyűjtés engedélyhez kötött, a játékban viszont épp ezt lehet megtenni szabadon, sőt, azt is megtanítja, mit kell tenni, ha valaki trófeát talál.
A társasjáték háromféle játékot rejt magában, kisiskolások és tíz évnél idősebbek is játszhatják. A harmadik játékban saját szabályokat is megalkothatnak játékosok.
Szutyányi Ákos leírása szerint a stratégiai játékban hat karakter található: a vadász, a traktoros, az erdész, az erdei remete, a kiránduló és a falusi zsivány. Minden karakternek van egy különleges képessége, és agancsgyűjtő engedélykártyákkal rendelkezik.
A lényeg, hogy a karakterek járják az erdőt, és az adott körben, a szabályokat betartva agancsokat gyűjtenek. A játék végén az nyer, aki több agancsot gyűjt össze.
Az erdész saját bevallása szerint eredetileg családjának akarta csak elkészíteni a játékot, de barátai, munkatársai és ismerősei unszolására heteken belül kereskedelmi forgalomban is kapható lesz. Ennek megvalósításában saját munkahelye segítette, ahol tárt karokkal fogadták az ötletet.
Évente 100 milliárdot költünk játékokra
Hibrid játékokkal állnak elő a játékfejlesztők, hogy minél könnyebben lekössék a digitális eszközökön felnővő gyerekeket. A hagyományos és digitális eszközök ötvözeteként fejlesztett társasjátékok slágercikkek a karácsonyi szezonban, amikor az éves magyar játékeladások nagyjából 50 százaléka történik. Bővebben--->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező