Nyári Gyula a Karácsony Gergelynek címzett levelében azt írta, hogy a pesti rakpart nyári, autómentes időszakában kialakult „bulinegyed” gépzenéje ellehetetleníti az élőzenei kultúrát, ami a Duna-korzót jellemzi.
A Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke úgy véli, hogy nem fér össze a világörökségi panorámával a techno, a rave és a house zene, emellett pedig a szállodák és a vendéglátóhelyek közönségét is zavarja a „gépzene”, miközben a cigányzene, a tánczene és a bárzene egyébként is válságban van.
Ugyanakkor meglátása szerint a bulinegyed bárhol megvalósítható, ezért javasolja, hogy szórakozóhelyeket, illetve az esti rakpartlezárás helyét tolják északabbra vagy délebbre.
„ha egy kicsit a Lánchídtól feljebb kerül, vagy az Erzsébet híd környékére, senkit nem fog zavarni ebből a szempontból és az ott bulizók is ugyanúgy élvezhetik a látványt.” – fogalmazott a levél Nyári Gyula.
Az Index felidézi, hogy a vita hátterében az áll, hogy a főváros 2026. május 26. és szeptember 19. között esténként lezárja a pesti rakpartot, amely így sport-, közösségi és kulturális programok helyszíne lett. Nyári Gyula szerint azonban a jelenlegi zenei kínálat rontja Budapest hagyományos turisztikai arculatát; állításait pedig személyes vendéglátóhelyi tapasztalatokkal is indokolja.
A Főpolgármesteri Hivatal a lapnak azt mondta, a panaszt eddig mindössze egyetlen levélíró vetette fel, és annak feltételezései alapvetően hibás információkra épülnek. Emlékeztettek arra, hogy élőzenés fellépések is voltak a Rakparton, egy átlagos hétvégén pedig az ottani programokon több tízezren vesznek részt. A hivatal jelezte, hogy a kifogásolt hanghatások részben a fővárosi rendezvényektől független közösségi helyektől, valamint a hajóktól származhatnak. Ugyanakkor hamarosan részletes választ adnak Nyárinak, az érintett üzemeltetőket pedig tájékoztatják a panaszról.
