„Szerintem fontos dolog, hogy már több mint százezren mondták el véleményüket a kormány honlapján közzétett közlekedésbiztonsági kérdésekről, ilyesmi a sokat hangoztatott társadalmi párbeszéd" – írta Facebookján Karácsony Gergely, aki régóta követeli a notórius közlekedési rendbontókkal szemben indokolt a szigorúbb fellépést.
„Ezért kezdeményeztem már 2024. végén, hogy osztrák minta alapján extrém gyorshajtás esetén az érintett járművet első ízben hat hónapra vonják ki a forgalomból, második esetben pedig el is lehessen kobozni az autót. Javaslatomhoz csatlakozott Vitézy Dávid, sőt kiegészítette azzal, hogy a kihelyezett kamerák felvételei alapján a megengedett legnagyobb sebesség 15 százalékos túllépése esetén lehessen már bírságot kiszabni, egyetértünk” – tette hozzá.
Budapest közlekedésbiztonsági stratégiája azon alapul, hogy a városon belüli halálos balesetek számát belátható időn belül nullára csökkentsük – írta a főpolgármester, aki emlékeztetett, ezt sok intézkedés szolgálja, például a főváros által telepített traffipaxok is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy 2025-re a halálos balesetek száma majdnem a felére csökkent, a súlyos balesetek száma pedig a negyedével csökkent.
Kellenek tehát a kamerák, sőt, több kell belőlük, és az ebből származó, nem elhanyagolható bevételekből is a közbiztonságot és a közlekedésbiztonságot kell erősíteni.
Karácsony Gergely azt javasolja, hogy a budapesti traffipaxokból származó bevételből teremtse meg az állam a Budapesten szolgáló rendőrök Budapest-pótlékának fedezetét.
„Mert igenis többet kell fizetni azoknak a rendőröknek, akiknek összehasonlíthatatlanul nagyobb a terhelése. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy a fővárosból hiányzó mintegy kétezer (!) rendőrt valahogy pótolni lehessen, mert – látjuk – nagyon nagy szükség lenne rájuk a köztereinken."
A traffipaxok bevétele most is állami bevétel, még azoké is, amelyeket a főváros telepített.
Budapesten beszednek ebből évente mintegy 12 milliárd forintot. Ezt a bevételt is lehet növelni akkor, ha több kamerát helyezünk el a városban. Kevesebb gyorshajtás, kevesebb baleset, több bevétel, több rendőr az utcákon – szerintem ez a helyes képlet – zárta bejegyzését a főpolgármester.
