A rendszerváltás után, 1990-ben kerültek forgalomba az első magyar zászlós rendszámtáblák, egészen 2004-ig.
Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően viszont a magyar zászlót felváltotta az uniós színezet. Ehhez társult hozzá az is, hogy 2022-től az eddigi három betűs és három számos felépítést felváltotta a négy betűből és három számból álló rendszám.
A Totalcar szerint sokan érzelmi vagy esztétikai okokból megtartanák az eredeti trikolóros rendszámokat, ennek kapcsán pedig egy petíciót is indítottak Facebookon, amiben azt kérik, hogy lehessen ismét eredeti kivitelezésű rendszámot kérni. A kezdeményezést rövid idő alatt közel háromezren támogatták is.
Azonban a Közlekedési és Beruházási Minisztérium a lap szerint leszögezte: nem tervezik módosítani a szabályt, a 2022-ben bevezetett rendszámtípus az indoklásuk szerint már korszerű biztonsági elemeket tartalmaz, amelyek a hamisítás ellen szolgálnak védelmet.
Emellett a tárca szerint teljesen kivezették a korábbi gyártási technológiát, így már nem összeegyeztethető a régi trikolóros rendszámok eredeti formában történő újragyártása a jelenlegi követelményekkel.
