„A Promenad24.hu szerkesztősége tájékoztatja olvasóit, hogy a hírportál internetes oldala határozatlan időre felfüggeszti tevékenységét” – írja szolgálati közleményében a lap, és hozzáteszi, hogy a következő időszakban a Facebookon lesznek elérhetőek.
„Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy hitelesen, tabuk nélkül, határozott állásfoglalással közvetítsük a híreket, és mutassuk meg a dolgok mögött álló összefüggéseket” – írják magukról.
A Promenad24 tulajdonosa és ügyvezetője 2019 és 2024 között Bada János volt, aki Lázár János egykori gimnáziumi évfolyamtársa, a polgármestersége idején pedig az önkormányzattal közösen volt tulajdonosa a Zafír Média Kft.-nek – egészítette ki a tudnivalókat a Telex. Bada Jánosnak szerepe volt a Lázárhoz köthető batidai vadászkastélyt működtető cégben is, ebből 2024-ben kiszállt, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója lett, a lapot kiadó céget pedig a testvére vette át. Ennek korábban Rákay Philip, illetve egy rövid ideig Lázár korábbi miniszterhelyettese, Csepreghy Nándor is tulajdonosa volt.
Márki-Zay Péter is beszélt a lap felfüggesztéséről szóló videójában. „A Promenad24 nem mérgezi tovább Hódmezővásárhely és az ország közéletét” – reagált a hírre Hódmezővásárhely polgármestere.
A Promenád24 a tavaly évvégi tiszás adatszivárgásából származó adatokat is közzétette, 2022-ben nekiment Navracsics Tibornak, amiért találkozott Márki-Zay Péterrel. A polgármester szeptemberben Szabó Zsolt rendőr-alezredes öngyilkosságával kapcsolatban is felvetette, hogy hat nappal előtte a Promenad24-en lejárató cikket írt a rendőrkapitányról, természetesen névtelenül.
