„Magyar Péter összevissza beszél, a tények nem őt igazolják. Magyarországon ma nincs migránstábor. Se Vitnyéden, se máshol. Azért nincs, mert az Orbán-kormány nem hozott létre egyetlen egyet sem, a korábban működő migránstáborokokat pedig bezárta” – áll a Fidesz közleményében.
Ugyanis Magyar Péter titkos kormányzati dokumentumok alapján azt állítja, hogy a Fidesz-kormány 2024-ben az osztrák-magyar határ közelében lévő területen egy eldugott, ötszáz fős tranzitzónát tervezett létrehozni ötmilliárd forint közpénzen, miközben migrációs politikájában mindvégig tagadta, hogy hazánkba – Brüsszel utasítására – bevándorlók érkeznek.
Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter közlése szerint a helyiek már akkor látták, hogy valami készül. Rendőri felügyelet mellett, teljes titokban zajlottak a munkálatok, miközben érdemi tájékoztatást senki sem kapott.
A Fidesz-kongresszus kezdete előtt Gulyás Gergely frakcióvezető azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy ez csak egy terv volt, hogy „becsapják” az Európai Uniót.
„A Fidesz követeli, hogy Magyar Péter se hozzon létre migránstáborokat Magyarországon, ezért haladéktalanul jelentse be, hogy nem hajtja végre az EU migrációs paktumát!” – írják a közleményben.
Reagált a kormányfő
Magyar Péter rövid időn belül reagált is a Fidesz felszólítására. A Facebookon közölte, hogy
„A Fidesz miután lebukott, hogy 2024-ben migránstábort kezdtek építeni, ma bocsánatkérés helyett minket szólítanak fel, hogy ne építsünk táborokat. Ennél tényleg nincs lejjebb.”
