Baktériumokat találtak az ivóvízben a kecskeméti repülőbázison, így az most mindennemű felhasználásra alkalmatlan - számolt be helyi forrásai alapján a kecsup.hu.
A portál több forrásból is úgy értesült, hogy a hét elején egy vizsgálat során fertőzöttnek nyilvánították a vizet a bázison, miután kétfajta baktériumot is kimutattak benne.
Informátoraik szerint erről körlevélben tájékoztatták a katonákat, azzal, hogy a víz sem fogyasztásra, sem más felhasználásra - mosogatásra, fürdésre - nem alkalmas. Emiatt a konyhát is határozatlan időre lezárták.
Katonák azt is megerősítették a lapnak, hogy korábban hasmenéses esetek is előfordultak a bázison. Van, aki úgy tudja, szennyvíz kerülhetett a hálózatba.
Azt is jelezték, hogy a vízminőséggel már többször előfordultak problémák a bázison.
A portál az üggyel kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályához fordult, várják kérdéseikre a választ.
