Benyújtottam első vagyonnyilatkozatomat - jelentette be Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnes.
Az Országgyűlés elnöke ugyanakkor erőteljes kritikákkal illette a jelenlegi rendszert. Mint fogalmazott: "Mérlegképes könyvelői minősítéssel rendelkező, pénzügy-számvitel szakterületen képzett közgazdászként döbbenten állapítottam meg, hogy az Országgyűlésről szóló törvény - legutóbb 2022-ben módosított - 1. számú mellékletében rögzített vagyonnyilatkozati adattartalom alkalmatlan bárki vagyoni helyzetének, vagy vagyongyarapodásának megállapítására."
A Házelnök szerint az adatkérés elavult és nagyon hiányos, évről évre összehasonlíthatatlan (különösen, ha kézzel töltik ki), nem biztosítja a transzparenciát.
Úgy látja:
teljesen nyilvánvaló, hogy a hatályos vagyonnyilatkozati rendszer egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta.
"A rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen, nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése, vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is. Mi azon leszünk, hogy ezt határidőben megvalósítsuk" - hangsúlyozta Forsthoffer Ágnes. Hozzátette, hogy a következő, 2027.01.31-ig benyújtandó vagyonnyilatkozatoknak ideálisan már egy új rendszerben kell készülniük.
Az Országgyűlés elnöke kitért arra is, hogy a Tisza képviselői közül legtöbben olyan szakemberek, akik komoly szakmai pályafutás után, stabil vagyoni helyzettel léptek a politikába. Nem gazdagodni jöttek, hanem szolgálni. Jó lenne szerinte Magyarországon is eljutni odáig, hogy egy élet munkája, annak eredménye önfeledt büszkeséggel tölthesse el azt, aki becsülettel, lemondások és hatalmas kockázatvállalások közepette dolgozott meg érte, és ne attól kelljen tartania, hogy rosszindulattal azonnal korrupciót vagy bűncselekményt feltételeznek a siker hátterében.
"Senki ne vegye el senkitől a jóhírnévhez való jogát. Pénzügyi ismeretek nélkül ne terjesszen senki megtévesztő információkat" - kérte Forsthoffer Ágnes.
