Egy naphegyi, Derék utcai irodaház a fővárosban arról híresült el, hogy otthont ad a Rogán Antal holdudvarához tartozó ismerősök, volt családtagok és üzlettársak cégeinek is.
A címre bejegyzett tucatnyi, NER-közeli vállalkozás között szerepel a Savale Kulturális és Kommunikációs Alapítvány is, amely idén márciusban 150 millió forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától, egy „roma közösség számára indított országos diabétesz programra” – derül ki a Magyar Hang oknyomozásából.
Rámutatnak: a 2019-ben bejegyzett alapítvány honlapján egyetlen, lezárult projektről sincs beszámoló, bár a céljaikat felsorolják: például támogatják a hátrányos helyzetű roma közösségeket, civil és szakmai szervezetekkel együttműködve.
A szerencsés alapítvány már 2024-ben is 190 milliós támogatáshoz jutott, melyből 20 milliót állami pályázat keretében nyertek, 170 millió forintot pedig egy meg nem nevezett telekommunikációs cég adományozott nekik – írják, hozzátéve, hogy az éves beszámoló szerint a forrásból roma közéleti talkshow műsorokat, gyerekműsorokat és rádióinterjúkat gyártottak, melyeket a Dikh TV-n és a Dikh Rádión sugároztak.
A bírósági névjegyzékből azt is tudni lehet, hogy az alapítvány elnöke Schatz Róbert, aki a lap szerint nem más, mint Habony Árpád üzlettársa, a Szlovéniában és Macedóniában médiacégeket felvásárló, Ripost-résztulajdonos Schatz Péter fia.
Befektetési cége pedig például az építőipari gépkölcsönzésben és a paksi bővítésben érdekelt, emellett a Fidesz-közeli Valton-vezérrel, Bessenyei Istvánnal is működtet közös vállalkozást. Az összefonódásoknak itt még nincs vége: a cikk rámutat, hogy az alapítvány elnökének édesanyja többek között érintett a Dikh Tv-t és a Dikh Rádiót működtető Első Roma Média Kft. felvásárlásában.
Így a Savale-hoz érkező támogatások részben a Schatz-család cégeinél csapódnak le, ami akkor is etikai aggályokat vet fel, ha a pénzeket a pályázati céloknak megfelelően hasznosították
– állapítják meg.
