Jövő héten kedden és szerdán ülésezik a parlament, a keddi ülésnap Magyar Péter miniszterelnök felszólalásával kezdődik - közölte a házelnök a házbizottság pénteki ülését követően az MTI-vel. Forsthoffer Ágnes arról is beszélt, hogy változik a parlamenti sajtótudósítás menete.
Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy korábbi ígéretükhöz híven szeretnének nagyobb mozgásteret biztosítani a sajtónak, ezért
- a média munkatársai az úgynevezett Kék társalgón kívül a Kupolateremben, a főlépcsőházban, valamint a Piros társalgó kijelölt területén tudnak majd dolgozni.
- fényképeket a plenáris ülésterem földszintjén kijelölt páholyok hátsó soraiból, a vendégek megzavarása nélkül lehet készíteni.
- az úgynevezett sajtópáholyt, amely eddig az elnöki pulpitus felett elhelyezkedő tízes páholy volt, ki akarják egészíteni az elnöki pulpitussal szemben található 4-es számú páhollyal, amennyiben nem tartózkodnak ott kiemelt vendégek.
Mint mondta, az a gyakorlat viszont nem változik, hogy az ülésteremben továbbra sem lehet videófelvételt készíteni, illetve az újságírók az ülésterem folyosóit sem használhatják.
- A bizottsági termek előtti folyosószakaszokon engedélyezik a kép és a hangfelvétel, de biztosítani kell a képviselők és a meghívottak szabad mozgását. A bizottsági üléstermekben azonban továbbra sem lehet interjúkat készíteni.
- az eddigiekhez hasonlóan az Országház egyéb területein továbbra sem engedélyezett a sajtótevékenység, például a folyosókon, a beléptető kapuknál, a hivatali helyiségekben, az étteremben, a büfékben, a mellékhelyiségekben, de a mélygarázsban sem, mert az ezeken a helyeken dolgozók nyugalmát, privát szféráját nem zavarhatja a sajtó tevékenysége.
A házelnök kiemelte
- felcserélik a parlamenti imatermet a sajtószobával, így az utóbbi a félemeletről átkerülne a főemeletre. Indoklásként közölte, hogy ezáltal a sajtó munkatársai kényelmesebben dolgozhatnak, és azon a szinten lesznek, amelyiken a munkájukat végzik.
Rámutatott azonban, hogy a képviselőknek és kormánytagoknak továbbra is jogukban áll visszautasítani az interjúkérelmeket, amit a sajtónak tiszteletben kell tartania.
A házelnök arra kérte a sajtó képviselőit, hogy minden alkalommal az Országházhoz méltó ruházatban jelenjenek meg, amivel tiszteletben tartják az Országház méltóságát és az ott folyó munkát.
A parlament szerdán megtárgyalja az alaptörvény 16. módosításáról szóló javaslatot.
Az indítvány benyújtói a többi között a kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezik, miközben a javaslat „lépéseket tesz" a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
