Nem mindennapi látvány fogadta azokat, akik szombaton felkeresték a távozó Fidesz-kormányt támogató lapokat jegyző Mediaworks weboldalát. A nyitólapon Gulyás Gergely – korábbi kancelláriaminiszter, újabban a párt frakcióvezetője – fotói jelentek meg „kipukkadt a lufi” felirattal – hívta fel a figyelmet az Index.
Felidézik: a leköszönő miniszterelnökséget vezető miniszter 2024-ben ezzel a mondattal reagált arra a kegyelmi ügy kapcsán elhíresült hangfelvételre, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra. Gulyás akkor úgy fogalmazott:
„Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi!
Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez. Magyar Péter az új Márki-Zay”.
A Mediaworksnél hétvégén többszörözve megjelent mémet abból a kormány hivatalos oldalán közzétett videóból vághatták ki, amelyben akkoriban a politikus megismételte, amit a posztjában leírt. A médiacég weboldala azóta elérhetetlenné vált.
Lecsaptak a rutinos zsarolók
Az eset amiatt is érdekes, mivel csütörtökön a zsarolásra specializált, World Leaks nevű kiberbűnözői csoport közölte, hogy csaknem 15 millió fájlt, 8,5 terabájtnyi adatot szerzett meg és tett közzé a dark weben, amit a Mediaworks Hungary Zrt. belső rendszeréből szereztek meg.
Közölték, hogy aznap este publikálják a megszerzett adatokat. A nyilvánosságra hozott fájlok nagy része régebbi, de vannak újak is: közöttük bérjegyzékek, szerződések, kimutatások, belső üzenetek – számol be a Telex, amely megkérdezte az adatlopásról a céget, de az nem reagált. A zsarolócsoportnál is érdeklődtek, ahol megerősítették, hogy keresték a Mediaworksöt, de nem kaptak tőlük választ, így váltságdíjat sem.
A Mediaworksöt 2022 márciusában is érte egy nagyobb hekkertámadás, de akkor nem adatlopás történt, hanem elérhetetlenné tették az oldalait – ezt megelőzően az országgyűlési választás hetén több kormányközeli híroldalon először ellenzéki üzenetek jelentek meg.
Jogi lépéseket lengettek be
A Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó médiacsoport lapjainak közösségi oldalain péntek reggel megjelent egy közlemény, amelyben elismerik, hogy „súlyos hekkertámadás” történt, és már vizsgálják a körülményeket.
Egyúttal szigorúan arra figyelmeztetnek, hogy „a tiltott adatszerzés bűncselekmény, továbbá az ily módon szerzett adatok bármilyen formában történő felhasználása, feldolgozása, továbbítása vagy nyilvánosságra hozatala” is annak számít. Ezért kilátásba helyezték, hogy jogi lépét tesznek azon vállalatokkal és személyekkel szemben, akik a kiszivárgott adatokat felhasználják.
Ez azonban úgy tűnik, nem nagyon hatotta meg – mások mellett – Panyi Szabolcs oknyomozó újságírót, aki a Facebook-oldalán azt posztolta, hogy „a Mediaworks kiszivárgott fájljaiban egy Reddit-felhasználó rábukkant egy olyan teljesítési igazolásra, mely szerint az egyik ismert fideszes propagandista 2020-ban négy darab vélemény-agymenésért 250 ezer forintot (plusz áfa) kapott.” – ezzel arra utalt, hogy a szerződés túlárazott lehetett.
Illetve, a Media1 hírportál idézi a Telexről, hogy a kiszivárgott dokumentumok között egy olyan feljegyzés is akadt, amelyben
„Zelenszkij lejárató cikkeket” és „telefonos segítség Moszkvábólt” emlegetnek.
