„Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő Szuverenitásvédelmi Sóhivatalt. Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt” – jelentette be Magyar Péter a Facebookon.
Az információ már Lánczi Tamás, a hivatal vezetője is eljutott, mert megerősítette az információt és hozzátette, „Isten óvja Magyarországot!”
Szerinte a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható. „De azok a folyamatok, amelyeket működésünk során feltártunk, nem fognak eltűnni. A külföldi nyomásgyakorlás, a politikai befolyásszerzés és az idegen akarat rákényszerítésének kísérlete a mindenkori magyar kormányzatra és társadalomra továbbra is jelen marad.”
A hivatalt a Fidesz egyértelműen a független sajtó vegzálására szánta.
A Magyar Hang emlékeztet, hogy az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka februárban közölte, hogy uniós jogot sért a Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó törvény. Az EU Bírósága által vizsgált 2023-as magyar jogszabállyal létrehozták a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely lényegében bárkit ellenőrizhet, aki a feltételezése szerint Magyarország szuverenitását veszélyezteti. Az Európai Bizottság néhány hónappal később kötelezettségszegési eljárást indított, mert szerinte a magyar törvény számos elsődleges és másodlagos uniós jogszabályt sértett, köztük az EU demokratikus értékeit és alapjogi chartáját.
