Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A hazai egészségügy egyik legsúlyosabb, mégis alulkezelt problémái a kórházi fertőzések – írta Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. alapító tulajdonosa a Weborvoson megjelent publicisztikájában.
Van egy gyilkos, akit ismerünk, de nem nevezünk nevén. Nem egy személy, hanem egy rendszer. A tetthely nem egyetlen helyszín, hanem a kórházaink, ahová amúgy gyógyulni mennénk. Az elkövetés módja biológiai: vérmérgezést, heveny gyulladást, végül halált okozó mikróbák.
Kóka János egy „névtelen gyilkosként” írja le a rendszerszintű hiányosságokat, amelyek évente tízezrek megbetegedéséhez és több ezer ember halálához vezetnek.
Évente szombathelynyi fertőzött, tokajnyi halott
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ becslései szerint Magyarországon évente mintegy 78 ezer kórházi fertőzés történik, és körülbelül 3500 beteg hal meg ezek következtében. Ez a halálozási szám a leggyakoribb okok között szerepel, mégis kevés figyelmet kap, nincs átfogó társadalmi vagy politikai reakció, és az adatok sem átláthatók.
A kórházi fertőzések Magyarországon a hatodik-hetedik leggyakoribb halálokok között állnak, valahol a cukorbetegség és a demencia szintjén. Hatszor-hétszer több áldozata van, mint a közúti baleseteknek, több mint az öngyilkosságnak. Még sincs róla kampány, nincs intézkedési terv, nincs nyilvános adat, mert az adatok gyűjtését és keletkezését akadályozzák, a statisztikákat pedig gondosan titkolják
– írta Kóka János.
A szerző szerint a probléma különösen azért súlyos, mert jelentős része megelőzhető lenne. A fertőzésmegelőzés költsége elenyésző: egy átlagos kórház költségvetésének kevesebb mint 1 százalékából finanszírozható lenne egy hatékony program. Ehhez képest Magyarország jelentősen elmarad az uniós átlagtól például a kézfertőtlenítő-használatban, az izolációs kapacitásokban, miközben az antibiotikum-felhasználás magas, ráadásul sokszor nem megfelelő módon történik. Ez hosszú távon az antibiotikum-rezisztencia erősödéséhez vezet, ami tovább rontja a gyógyítás esélyeit.
Kóka János hangsúlyozza: nem elsősorban pénzhiányról van szó, hanem szervezeti és vezetési problémákról. Példaként a holland „Search & Destroy” rendszert említi, amely szigorú szűrési és izolációs protokollokkal töredékére csökkentette a fertőzéses halálozást. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy még régi infrastruktúrával rendelkező intézmények is képesek jó eredményeket elérni, ha következetesen betartják a higiéniai előírásokat.
A magyar rendszerben ugyanakkor a felelőtlenség, az ellenőrzés hiánya és az intézményi kultúra problémái dominálnak. A szerző szerint a jelenlegi finanszírozási struktúra kifejezetten torz ösztönzőket teremt: míg a fertőzések megelőzése költséget jelent, addig a kialakult fertőzések kezelése bevételt generál a kórházaknak. Ez a „perverz érdekeltségi rendszer” nem a megelőzés, hanem a kezelés irányába tolja a működést.
Megoldásként három kulcslépést javasol: kötelező és nyilvános intézményi szintű adatszolgáltatást, egy országos kórházhigiénés program bevezetését nemzetközi minták alapján, valamint a megfelelő antibiotikumok hozzáférhetőségének és ésszerű alkalmazásának biztosítását.
Kóka János szerint a kórházi fertőzések miatti halálozás nem elkerülhetetlen, hanem rendszerszintű mulasztások következménye. Az évente elveszített több ezer élet nem statisztikai adat, hanem megelőzhető tragédiák sorozata.
