Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Honoré de Balzac Elveszett illúziók című regényéből kiindulva Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke úgy fogalmaz az intézmény posztjában, hogy az elmúlt években az építési tárca létrejötte után az építésgazdaság és a mérnöktársadalom reményei nem váltak valóra, mivel a valódi fordulat bekövetkezése helyett csak ígérték a fordulatot.
Bírálja írásában a feltételes közbeszerzésekre épülő gyakorlatot, amely tömegesen köti le a mérnöki kapacitást, miközben végül sok projekt nem valósul meg, így a rendszer csak „úgy tesz, mintha történne valami”. Szerintük a mérnök szerepe nem utólagos lábjegyzet, hanem a döntés elején jelen lévő partner, aki csökkenti a kockázatot, megelőzi a hibákat és tervezi a jövőt.
A kamara elmondása szerint azért hallgatott eddig, mert tartott attól, hogy ellenséges fellépésként tekint a hatalom a kritikára, ahogy a Magyar Orvosi Kamara esetében is ez történt. Nem „vazallusságként”, hanem az intézményt védő magatartásként nevezik meg a „passzív rezisztenciát″. Elvárásként tekint ugyanakkor arra, hogy ne legyen politikai alku tárgya a szakmai kamarák autonómiája, és ne számítson a kritika hadüzenetnek.
Wagner Ernő az ellenségképzés uralásaként írja le a közéletet, amelyből meglátása szerint a mérnöktársadalom nagyrésze kimaradt. A következő időszak kulcskérdésének azt tartja, hogy a döntések elejére kerüljön a mérnöki tudás, ne végrehajtók, hanem partnerek legyenek, mert ez tisztább rendszert és kisebb közpénzkockázatot jelent.
Élesen bírálta továbbá a „kirakatba rendezett korporációs manipulációkat”, melyekben az érdekképviselet a szakma felé a hatalom üzeneteit közvetíti. Kijelentette, nem fél a magyar mérnöktársadalom, a feladata pedig az, hogy ne sodródjon az árral, hanem adjon neki medret.
