Budapest készen áll a vasárnapi országgyűlési választás lebonyolítására – erről számolt be közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.
Mint írta, letették az esküt a fővárosi szavazatszámláló bizottságok utolsóként érkező tagjai is, így teljes a csapat, amely a választás zavartalan lebonyolításáért és tisztaságáért felel. A főpolgármester kiemelte: Budapest felhívására sokan jelentkeztek szavazatszámlálónak, így minden szavazókörben elegendő számú ember áll majd rendelkezésre.
Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a fővárosban több helyen hosszabb sorokra lehet számítani. Ennek oka, hogy mintegy 90 ezer átjelentkező szavazását kell lebonyolítani, miközben a jogszabályok szerint kerületenként csupán egy szavazókör szolgálja ki az átjelentkezőket.
Az érintettek a lakóhelyük szerinti egyéni választókerület szavazólapját kapják meg, míg az országos listás szavazólap mindenhol azonos lesz. A szervezés megkönnyítése érdekében az ilyen szavazókörökben egy helyiségben több – akár 10–15 – asztalnál is zajlik majd a szavazás, ennek ellenére torlódások előfordulhatnak.
A korábbi tapasztalatok alapján a legnagyobb forgalom a délelőtti 9 és 11 óra között, délután 14 és 17 óra, valamint 18 és 19 óra között várható. A legtöbb átjelentkező a XI. és a XIII. kerületben kijelölt szavazókörökben adja majd le a voksát.
Karácsony Gergely arra kérte a választókat, hogy legyenek türelemmel, és semmiképpen ne mondjanak le a szavazásról.
„Mindenki szavazatára szükség van, mindenki szavazata számít” – fogalmazott.
A fővárosi közműcégek a választás napján megerősített ügyelettel működnek, emellett a budapesti díszkivilágítás is a megszokottnál tovább, hajnali 2 óráig üzemel majd.
A főpolgármester végül arra biztatott minden budapestit, hogy vegyen részt a vasárnapi voksoláson.
