BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az MNB is előadott a szingapúri fintech fesztiválon

A Singapore FinTech Festivalt (SFF), a világ legnagyobb FinTech rendezvényét idén „Insights that frame 2025” címen rendezték meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiállítói standdal vett részt az eseményen, amelynek keretében Virág Barnabás, az MNB alelnöke által vezetett delegáció több szakmai beszélgetés és üzleti fórum résztvevője volt.

2024. november 11. hétfő, 14:21

Fotó: Economx / Hartl Nagy Tamás

A Singapore FinTech Festivalt 2024-ben kilencedik alkalommal, november 6-8. között rendezték meg. 150 országból több, mint 66 ezer résztvevő jelent meg az eseményen, akik 960 előadót hallhattak, valamint 640 kiállítót tekinthettek meg – olvasható az MNB Bank sajtóközleményében.

A Magyar Nemzeti Bank második alkalommal vett részt a neves fintech eseményen. Legutóbb 2022-ben, saját kiállítói pavilonnal képviseltette magát. Idén 34 nemzetközi kiállító vonultatta fel a pénzügyi szektor legkorszerűbb megoldásait és feltörekvő technológiáit. Az MNB standja a jegybank fenntarthatósági és digitalizációs, valamint a hazai FinTech ökoszisztéma megerősítését szolgáló kezdeményezéseit mutatta be. A stand november 6‑i megnyitóján Virág Barnabás Alelnök Pach Judittal, Magyarország szingapúri nagykövetével látogatott el a kiállítói pavilonhoz.

Az SFF-hez kapcsolódóan november 6‑án, Szingapúrban vette kezdetét a Central and Eastern European Fintech Forum, Magyarország Szingapúri Nagykövetségének, a Litván Köztársaság Szingapúri Nagykövetségének, valamint a Central and Eastern European Chamber of Commerce (Singapore) (CEEC) együttműködésében. A „Connect with Innovators: Central and Eastern European Fintech Forum” „Meet, network & collaborate with fintechs from CEE” című rendezvényén Virág Barnabás alelnök a megnyitó felszólalójaként vett részt. A fintech eseményen a magyar, litván és szingapúri fintech szövetségek, valamint fintech cégek is képviseltették magukat. Virág Barnabás mellett Karolis Žemaitis, litván gazdasági- és innovációs miniszter-helyettes is beszédet mondott. A rendezvény platformot biztosított a magyar és litván fintech cégek és képviselőik közötti kapcsolatok kialakítására, üzleti networkingre.

Az SFF egyik kiemelt eseményén, a november 5‑i „Insights Forum” kerekasztal-beszélgetésében felszólalt Szombati Anikó, az MNB Digitalizációért és FinTech szektor fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója is. A „Scaling sustainable innovation: From research to commercial growth” című panelben az ügyvezető igazgató az MNB innovációs- és a fenntartható gazdasági növekedés érdekében indított kezdeményezéseit ismertette.

Virág Barnabás jegybankelnök november 6‑án a Szingapúri Monetáris Hatóság (Monetary Authority of Singapore, MAS) képviseletében Edward Robinson gazdaságpolitikáért felelős vezérigazgató-helyettessel (Deputy Managing Director), majd november 7-én a világ legjobb egyetemei között számontartott Nanyang Technological University (NTU) kutatásintenzív állami egyetem innovációért felelős rektorhelyettesével, Louis Phee-vel, valamint a Nanyang Üzleti Iskola (Nanyang Business School) képviselőivel egyeztetett.

A találkozó a Magyar Nemzeti Bank kiemelt partneregyetemeinek sorában a szingapúri kapcsolatok kiépítését szolgálta. Továbbá találkozott az SGInnovate szingapúri deeptech startupokat támogató szerv vezérigazgatójával, Jui Lim-mel is. A megbeszélés célja az volt, hogy hozzájáruljanak a szingapúri deeptech ökoszisztémához való magyar hozzáférés és start-up befektetési lehetőségek előmozdításához.

A magyarok majdnem fele nem tudna egy hónapot se fedezni, ha elveszítené a főállását
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) országos reprezentatív kutatás keretében első alkalommal készített átfogó felmérést a magyar lakosság pénzügyi egészségéről. A mérések azt mutatják, hogy bár a háztartások pénzügyi egészsége szorosan összefügg az iskolázottsággal, a jövedelmi helyzettel és a lakóhely településméretével, más, szemlélet- és viselkedésbeli szempontok is jelentősen befolyásolják az eredményt. Bővebben >>>
Kiffer Anna
Kiffer Anna

Ez is érdekelhet