BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már ma megválaszthatják az új köztársasági elnököt, aki március 5-én hivatalba is léphet

Tegnap hiába tüntetett az ellenzék a közvetlen állafőválasztás éredkében, már ma megszavazhatják Sulyok Tamást köztársasági elnöknek.

2024. február 26. hétfő, 06:35

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A házbizottság pénteken döntötte el, hogy Novák Katalin
lemondásának
elfogadása után még aznap, február 26-án megválasztják az új államfőt is. Az Alkotmánybíróság eddigi elnöke március 5-től lesz köztársasági
elnök, ha hétfőn megkapja legalább 132 képviselő támogatását. Mivel a mandátumáról lemondott Varga Judit volt igazságügyi miniszter helyét még nem
foglalta el senki, most csak 198 képviselő van, ezért nem 133, hanem 132 az
előírt kétharmados többség – írja a
hvg.hu.

Az Alkotmánybíróság honlapján még nem jelent meg Sulyok
Tamás
lemondása az elnökségéről és alkotmánybírói tisztségéről, ennek azonban hétfő
kora délutánig meg kell történnie.

A március 5-i dátum azért is fontos, mert Kövér László eddig gyakorolja a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit.

Az országgyűlés elnöke nyíltan kijelentette, hogy nem
támogatja a svédek NATO-csatlakozását
, így kérdés, hogy neki kell-e aláírnia és
kihirdetnie az ennek elfogadásáról szóló törvényt, amelyet várhatóan szintén ma szavaznak meg. Lehet, hogy csak nyolc nappal a szavazás után kerül a törvény a
Sándor-palotába, de az is előfordulhat, hogy még a megszavazása napján.

A házszabály szerint az előterjesztőnek, aki ez esetben a
külgazdasági és külügyminiszter, az elfogadott törvény szövegét az elfogadástól
számított három napon belül kell megküldenie a házelnöknek, aki az Alaptörvény
szerint öt napon belül aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek, aki azt –
ha nem vétózik – szintén öt napon belül aláírja, és elrendeli kihirdetését.

A házelnököt ebben az átmeneti időszakban a fideszes
alelnök, Lezsák Sándor helyettesíti és a nyolc nap maximális kihasználásával
megkímélheti Kövér Lászlót az aláírástól úgy, hogy az már Sulyok Tamás feladata
legyen.

Vasárnap Budapesten ismét utcára vonult az ellenzék több pártja, a DK, az MSZP, a Momentum, valamint a Párbeszéd – Zöldek. A közvetlen köztársaságielnök-választást követelő rendezvényen több ellenzéki politikus is felszólalt, hogy kik és mit mondtak, azt itt olvashatja el >>>

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. A tavaszi ülésszak első napját hagyományosan a miniszterelnök beszéde nyitja meg.

A képviselők megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Czoma Kálmán (FKGP, független), Tóth Gyula (MSZP) és Tamássy István (SZDSZ) volt országgyűlési képviselőről, valamint Turgyán Tamás volt örmény nemzetiségi szószólóról, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

16.40-től várható az új köztársasági elnök megválasztása. Ahhoz, hogy valaki jelöltté váljon, az országgyűlési képviselők legalább egyötödének, negyven képviselőnek az írásbeli ajánlása szükséges. A kormánypárti frakciók Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Az ellenzéki képviselőcsoportok önállóan nem tudnak, közösen pedig várhatóan nem állítanak jelöltet.

Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba. Megválasztása után az új államfő esküt tesz és beszédet mond.

Az államfőválasztás után közel három órán keresztül interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el.

Utolsó napirendi pontként az ellenzék kezdeményezésére az életvégi döntésekről lesz négyórás vita.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet