Pénteken általában sok napsütésre számíthatunk, de
északon felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Említésre méltó csapadék sehol
sem várható. A Dunántúlon sokfelé megélénkül, északnyugaton néhol megerősödik a
délkeleti szél. Hajnalra többfelé pára, köd képződik. A legalacsonyabb
hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul. Napközben 10 és 16 fok közé melegszik a
levegő - írja előrejelzésében az Időkép.
Szombat reggelre több tájegységünkön is párássá,
ködössé válhat a levegő, viszont délelőtt már sokfelé a napsütésé lehet a
főszerep. Délután viszont nyugaton, északnyugaton beborul az ég, és a nyugati
tájakon kisebb eső is kialakulhat. Gyenge, mérsékelt marad a szél. Délután
10-15 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnap és hétfőn sok felhő lesz felettünk, csak
helyenként süthet ki rövid időszakokra a nap. Elszórtan kisebb eső, zápor is
kialakulhat. Vasárnap a Dunántúlon élénk, erős lökések kísérhetik az
északi-északnyugati szelet, hétfőn pedig északkeleten lehet élénk az északias
szél. Reggelente párás, ködös tájakkal is találkozhatunk. Vasárnap 6 és 15,
hétfőn 6 és 13 fok között alakulhatnak a maximumok.
