Az orvos ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése
alapján, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott
gyanúja miatt folyik eljárás – írta a police.hu.
A nyomozók 2023. július 17-én érték tetten az orvost egy egészségügyi intézményben, majd elfogták és előállították a vármegyei
rendőr-főkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint az orvos 2023. május 31.
és június 20. között a betegeitől hálapénzt fogadott el - feltehetően 41
alkalommal - a kórházban nyújtott ellátásért, annak ellenére, hogy állami
egészségügyi jogviszonyban járt el – közölték.
A nyomozók több mint 37 millió forintot, továbbá csaknem 10
millió forint értékű valutát, mobiltelefonokat, ékszereket, „üres és készpénzt
tartalmazó borítékokat” foglaltak le – írták.
A nyomozó hatóság a gyanúsított őrizetbe vételéről
határozott, és a későbbiekben indítványozzák letartóztatását. Az eljárás során
a vesztegetői oldalon is további gyanúsítotti kihallgatások várhatók – tették hozzá.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti
Védelmi Szolgálat a nyomozás során folyamatosan együttműködik a felderítés
érdekében – fűzték hozzá.
Nemrégen egy szabolcsi orvost vettek őrizetbe, aki hálapénzért gyógyította a betegeket – írta mag a Napi.hu. Ő, a gyanú szerint legalább nyolcszor fogadott el hálapénzt a betegeitől.
