BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kaposvári focipályáról tudósít az ügyészség – orrtörés lett a somogyi derbi vége

Orrtörés vetett véget a focimérkőzésnek, a Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és garázdaság vétsége miatt most emelt vádat a két „labdarúgó” ellen – derül ki az ügyészség honlapján ma reggel feltett tájékoztatásból.

2023. május 12. péntek, 09:57

A vizsgálat szerint a két férfi képes volt úgy
összeverekedni egy somogyi műfüves focipályán, hogy egyiküknek a csak nézőként
résztvevő élettársa is súlyosan megsérült,
amikor a verekedés láttán berohanván,
próbálta szétválasztani a hepciáskodó „sportembereket”.

A vád szerint egy 18 éves fiatal férfi 2022 decemberében az
idézett kaposvári focipályán játék közben szóváltásba keveredett a 30-as
éveiben járó ellenfelével, amelyet követően többször megütötték egymást, majd
mindketten a földre estek, ám a műfüvön is lendületesen folytatták egymás
bántalmazását
.

Élettárs a pályán

Miután a vádlottak felálltak, és a másik helyett a műfüvet
verték le, magukról, újfent egymásra akartak támadni. Ekkor az idősebb férfi
élettársa a pályára futott, és – a további verekedés megakadályozása érdekében
– a férfiak közé állt.

Ekkor azonban a fiatalabb elkövető (aki addigra már elveszíthette minden önkontrollját – a szerk.), két
alkalommal is megütötte a nőt (nem elírás,
egy nőt – a szerk.), ezzel eltörte az
orrát. A garázdákat végül a helyszínre érkező járőrök előállították a kaposvári rendőr-kapitányságra.

A kaposvári járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a fiatalabb, sporttárs- és nőbántalmazó férfival szemben
felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.

Idősebb társa még rosszabbul járt, mert többszörös
visszaesőnek minősült
, ezért vele szemben végrehajtandó börtönbüntetésre és
közügyektől eltiltásra kiszabására tettek indítványt.

A somogyi derbi végeredményről nem találtunk információt az
ügyészségi tájékoztatásban. A Napi.hu információi szerint nem hivatalos bajnoki, hanem magánszervezésű mérkőzésről volt.

Drávucz Péter
Drávucz Péter

Ez is érdekelhet