Ne keressünk most op-art képeket vagy kinetikus objekteket, amelyek később világhírűvé tették Victor Vasarelyt − az óbudai Zichy-kastélyban mától látható tárlaton kizárólag a művész korai rajzait, grafikáit, terveit és kísérleteit mutatják be. Az 1926 és 1946 közötti periódusból származó, a fénytől is óvott, savasodástól védett papírlapok rendkívül sérülékenyek, ezért még a szakemberek elé is csak ritkán kerülnek. Pedig a múzeumi gyűjtemény egynegyedét teszik ki ezek a kuriózumok, amelyeket a mester saját kezűleg keretezett és rendezett tematikus vagy vizuális egységekbe az adományozás előtt. Így áttételesen maga Vasarely kalauzolja végig a néző pályafutása első három szakaszán. A húszas években még hagyományos aktrajzolást tanult a nagybányaiakhoz tartozó Podolini-Volkmann Artúr budapesti szabadiskolájában, aztán Bortnyik Sándornak a Bauhaus oktatási módszerein alapuló műhelyébe járt, majd 1930-ban Párizsba költözött. A francia fővárosban akkoriban évente bemutatkoztak a Grand Palais nemzetközi seregszemléjén a "dekoratőr" kézműves tervezők, az erre szakosodott magyar művész reklámgrafikai megbízások sorát kapta neves kiadóktól. Denise René galériással megismerkedve váltott képzőművészetre: a szürrealizmus hatására előbb össze nem illő figuratív elemeket helyezett egymás mellé, majd sorra jöttek a frottázsok, kollázsok és montázsok. Az illúziókeltő fekete-fehér kontrasztok korai képviselői az első Zebrák voltak 1939-ből − a folytatás ismert.
Szerző: Wagner István
