− A bankok szerint az elmúlt hónapok során alaposan átalakult a kapcsolat az Eximbank és a hitelintézeti partnerek között. Milyennek látják önök az együttműködést pénzintézetekkel?
− Szorosan együttműködünk a kereskedelmi bankokkal, kiválóak az intézményközi kapcsolataink. Nem versengünk a hazai hitelintézetekkel, stratégiai partnerként meg kell nyernünk őket a hitelprogramjainknak, hogy a lehető legnagyobb előnyt adják át a külpiacra lépő kis- és középvállalkozásoknak, eljuttassák ezeknek az exportőröknek a likviditást. Az exportélénkítési hitelprogram (ehp) keretében stratégiánk része a hitelintézetek körének a bővítése, a refinanszírozási keret tavaly márciusi megújítása óta közel megdupláztuk a partnereink számát, az év végén aláírtuk a 21. megállapodást is. A refinanszírozásunknál 4 százalék a maximális felár a forrásköltség felett, a bankok 2013-ban átlagosan 2,05 százalékos, egy évvel korábban 1,86 százalékos felárat alkalmaztak. Ez arról tanúskodik, hogy egy élő és aktív verseny van ezen a piacon a hitelintézetek között, a források pedig valóban kedvezményesen jutnak el az exportőrökhöz.
− Míg az nhp sokkal inkább fejlesztési, addig az Eximbank programja dedikáltan exportirány. Konkurálnak vagy kiegészítik egymást?
− Érdemes kihasználni a két program szinergiájában rejlő lehetőségeket. A jegybanki program olcsó forintforrást bocsát a magyar kkv-k rendelkezésére, teszi ezt azzal a céllal, hogy a szektor forintban felmerülő költségeit, illetve forintárbevételüket finanszírozza. Az Exim programja ezzel harmonizálva a devizában keletkező költségelemeket és a deviza-árbevételt finanszírozza.
Párhuzamos lehetőségek
− Van olyan rugalmas a rendszer, hogy egy exportőr vállalat az itthoni beruházását nhp-forrásból fejlessze, mellette pedig a forgóeszköz-finanszírozás terén eximbankos konstrukcióban gondolkodjon?
− Nagyon sokféle módon lehet használni ezt a likviditást. A kkv-kat nem is lehet egy kalap alá venni, az iparági, a szerkezeti, a menedzsment, a pénzügyi technikai sajátosságok nagyon diverz rendszerré teszik ezt a szektort, ezáltal az igények sem homogének. A beruházás forintban jelentkező költségeire logikus lépés az nhp-finanszírozás, aztán a megtermelt árukat, szolgáltatásokat devizában értékesítik. Devizában érkezik az árbevétel, az ehhez kapcsolódó költségei is így jelentkeznek, de ha csak az árbevétel realizálódásának időbeli csúszását akarja finanszíroztatni, arra az Exim programja is lehetőséget ad. Ez egy életszerű modell. Van olyan vállalkozás, amely már a beruházást is devizából finanszírozza, mert arra gondol, hogy a törlesztést a devizából keletkező árbevételéből kell megtennie, és kihasználja ezt a természetes hedge-et. Az Exim programja, az ehp erre is lehetőséget ad.
− Az nhp sarkalatos pontja a hitelgarancia. Minek köszönhető, hogy az Eximnél a mehibes konstrukciók alacsony kamatszint mellett is "megélnek"?
− Az nhp egy monetáris politikai eszköz, az Exim pedig exportélénkítő, kormányzati-gazdaságpolitikai eszközrendszerrel bír. A jegybank a hitelezési ösztönzésen és a reálgazdasági hatásokon túlmenően monetáris politikai aspektusokat is szükségszerűen értékel. A két program ebben azért nem összevethető, hiszen az nhp egy sokkal tágabb kontextusban értelmezendő program. Az Exim működésének átalakításában kulcsmomentum volt a Mehib integrációja, ez az intézményi előny rendkívüli módon felgyorsította és hatékonyabbá tette a döntéshozatalt. Azt várjuk 2014-től, hogy az Exim egyre olcsóbb garanciatermékei még intenzívebben lesznek jelen a Mehib-biztosítások mellett. A garancia eszközrendszere alkalmas arra, hogy a hitelkiáramlást bővítse, a hitelezési készségét javítsa, ám figyelemmel kell lenni arra is, hogy közben átemeli a kockázatot az államháztartás mérlegébe. Gazdaságpolitikai ösztönző eszközként kell használni; ez addig járható út, amíg a garanciabeváltások nem érik el az adó- és járulékbevételek formájában mutatkozó előnyt, amit a garanciaeszközökből gazdaságpolitikai értelemben tudnak generálni.
Beszállítók is beszállhatnak
− A program nyit a beszállítók felé is?
− Olyannyira, hogy nem is csak az első körös beszállítók finanszírozhatóak, hanem minden olyan beszállító, amelynek a beszállított terméke, szolgáltatása, közvetlenül köthető a végső exporthoz. Egy Magyarországon gyártott gépjármű esetében például az akkumulátora eddig csak akkor minősült exportterméknek, ha abban a gyárban készült el, és ott rakták bele az autóba. Ha egy húsz méterrel arrébb lévő kerítés túloldaláról, egy másik jogi személytől érkezett a termék, az már nem számított mérhető exportteljesítménynek, hiába tette ugyanazt az akkumulátort ugyanabba az autóba. Ez ellentmond a közgazdasági realitásnak, hiszen pontosan ugyanarról a tevékenységről van szó. Ehhez egy kellően rugalmas szisztémát próbáltunk kialakítani, amelyhez megalapozottan nyújthatunk exportfinanszírozást. A struktúra rendkívül egyszerű: magának a beszállítónak kell nyilatkoznia arról, hogy az általa gyártott termék, amelyet beszállít a végső exportőrhöz vagy az exportőr valamelyik másik beszállítójához, az exportálásra kerül. Ha ez a nyilatkozat megvan, a termék beépül az exporttermékbe, így pedig exporttevékenységet végző kkv-ként már használhatja ezt a finanszírozást.
− Mennyivel lehet nagyobb a beszállítók kockázata?
− Kedvezményes kamatozású hitelekkel lejjebb szorítjuk a magyarországi beszállítók finanszírozási költségeit, ami értelemszerűen erősíti a versenyképességüket, hiszen több száz bázispontot tudnak faragni a kiadásaikból. Ez volt az egyik megfontolás, a másik pedig az, hogy azt látjuk a beszállítói életutakban, hogy túlnyomó többségük a beszállítói tevékenységet követően már közvetlenül is megjelenik exportőrként. Ez egy minőségi ugrás, a 60 kilométerre lévő gyár helyett egy 600 kilométerre lévő piacra kell eljuttatni közvetlenül a terméket. A kockázatok éppen ezen alapulva mérséklődnek. A nagy exportőröknek beszállító kkv-k tehát ígéretes gazdasági szereplők, a hitelintézetek is így viszonyulnak hozzájuk.
A vevőket is finanszírozzák
− Mennyire meghatározó a külpiacokon a közvetve, partnerbankokkal történő finanszírozás?
− Ha egy magyar exportőr megjelenik egy külpiacon, miután meggyőzte a potenciális felvásárlót terméke, szolgáltatása minőségéről, helyzeti előnybe kerül azzal, hogy olcsó finanszírozást is tud hozzá biztosítani. Az Exim ilyenkor a vevőt finanszírozza meg, de lényegében az exportőrhöz juttatja el az árbevételt, s közben a kockázatokat is átvállalja. OECD-n kívüli piacok esetében viszont gyakran előfordul, hogy nem tudjuk felmérni a partner importőr kockázatát. Ilyenkor keresünk egy adott országbeli partnerbankot, amely viszont már tudja értékelni. Annak a partnerbanknak adunk olcsó forrást, amely kedvezően finanszírozza az importőrt, mely előny végül a magyar exportőrhöz jut vissza. Ezt hívjuk bankközi vevőhitelnek: egy bankot közbeiktatunk, kihasználva a helyismeretét. Sztenderdizáltuk ezt a technikát, ezeknek a partnerbankoknak előre dedikált forrást adunk, 10, 20, 50 millió eurót. Ilyen vevőhitelkeretünk van Bulgáriában a Bolgár Fejlesztési Bankkal, valamint az OTP hét leánybankjával. További öt-hat országban most is tárgyalunk. Ennek a technikának a természetes piaca a FÁK-térség, a Nyugat-Balkán, a Közel-Kelet és Észak-Afrika.
− A nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködésnek mekkora súlya van a magyarországi export élénkítésében?
− Nagyon fontos, mert így a Világbank-csoport és az EBRD által megvalósított fejlesztésekbe jóval nagyobb arányban tudnak bekapcsolódni magyar exportőrök. Csak a Világbank révén évente mintegy 70-80 milliárd dolláros fejlesztésbe tudnánk magyar exportőröket becsatornázni. Építőipar, vízipar, egészségügyi és szociális infrastruktúra − csak néhány olyan tevékenység a nemzetközi pénzintézetek érdekeltségéből, amelyben van magyar szaktudás, vannak ezekre a területekre szakosodó magyar kkv-k.
− A következő években mekkora bővülést várhat az Exim?
− A költségvetésben meghatározott garanciakeretünk 1200 milliárd forint. A 2016-os év végéig határoztuk meg a stratégiánkat, az ambiciózus bővülés finanszírozása tehát rendelkezésre áll. A mérlegfőösszeget ekkorra a költségvetési garanciakeretnek megfelelő tartományban, valahol 1000 és 1200 milliárd forint környékén szeretnénk látni. Célunk, hogy mindezt a bővülést végső soron a magyar exportőrök és a nemzetgazdaság javára fordíthassuk.
Szerző: Gyöngyösi Balázs
