BUX 130339.31 -0,22 %
OTP 40080 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egy kerekasztal mind felett

A napokban jött létre a Magyar Kereskedelmi Kerekasztal, amelyben a legerősebb kiskereskedelmi érdekképviseletek ülnek. A szervezet elsődleges feladata lesz a 10 évre szóló kereskedelmi stratégia kidolgozása.

2013. december 18. szerda, 00:00

Ritkán ülnek egy asztal mellé a kiskereskedelmet reprezentáló érdekvédelmi szervezetek, és ha igen, akkor is jellemzően a nagyvállalati és kisvállalati szemléletkülönbségek miatt vita alakul ki közöttük. Most azonban a napokban megalakult Magyar Kereskedelmi Kerekasztalban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), illetve az ÁFEOSZ-COOP Szövetség képviselteti magát.

A szervezet létrejötte az idei Európai Kereskedelem Napján fogalmazódott meg, Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke vetette fel, hogy ki kell dolgozni a következő 10 évre szóló kiskereskedelmi stratégiát. Ebben szeretne előrébb lépni a kerekasztal. Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója szerint is szükség van a kiskereskedelmi stratégiára. Ráadásul nem áll távol tőle a dokumentum összeállítása, a GfK 10 évvel ezelőtt készített már ehhez hasonló kutatási anyagot.

Jelenleg a kiskereskedelmet a magas áfa miatt átszövi a feketegazdaság, a 2008 óta tartó fogyasztáscsökkenés után csak most látszik trendforduló, ám az egyes piacok felfutásához némi "sorvezetésre" lesz szükségük a vállalatoknak, illetve a kereskedelmet szabályozó hatóságoknak, továbbá a kis és közepes cégeknek. A stratégia mellett a kerekasztal által kiadott közlemény szerint: a kereskedelemben érintett szövetségek, testületek, szervezetek a szektor érdekeinek kormányzat felé történő közvetítése és párbeszéd kezdeményezése is feladata lesz. Kérdés persze, milyen párbeszéd alakulhat ki a szektorral, ha a mellette tevékenykedő érdekvédelmi szervezetek sem beszélnek rendszeresen egymással.

Szerző: Hőnyi Gyula

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet