A vasút pontosságát és megbízhatóságát tekintve az Európai Unión belül Írországban, Lettországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban a legelégedettebbek az utasok (73 százalék felett) − derült ki az Eurobarometer tegnap közzétett felméréséből. Ami az állomások tisztaságát illeti, tagállami szinten összességében a megkérdezettek 12 százaléka volt teljesen elégedett, igaz, 45 százalék elfogadhatónak találta az állapotokat. Ebben a tekintetben Magyarországon szélsőségesen kevesen, a megkérdezettek 6 százaléka adott maximális pontszámot. Az állomások állaga szempontjából Bulgária, Románia, Lengyelország és Olaszország mellett Magyarországon kapta a vasút a legrosszabb értékelést.
A közösség egészét nézve a megkérdezettek kevesebb mint 50 százaléka volt jó véleménnyel a késések esetén nyújtott tájékoztatás színvonalával. Egyes országokban a felmérés készítői szerint aggasztóan magas azoknak a száma, akik szerint a jegyvásárlás menete túlságosan bonyolult. Ez ügyben a legutóbbi felmérés óta legfőképpen Olaszországban, Dániában és Szlovéniában − több mint 10 százalékponttal − emelkedett az elégedetlen utasok száma.
A felmérésből kiderül, hogy az európai utasoknak mindössze egynegyede veszi igénybe rendszeresen a vasúti szolgáltatásokat. Ezt az arányt növelni kell − így vélekedett Siim Kallas. Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke szerint a tanulmány egyértelműen megmutatja, hogy mely területek szorulnak fejlesztésre. A felmérés keretében 26 ezer európai lakost kérdeztek meg a témában.
Szerző: Farkas Zsuzsa
