Ma szavazhat a parlament a tankönyvpiac állami kézbe vételéről szóló törvényjavaslatról, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtott be még vasárnap este. A kivételes sürgős eljárásban beadott dokumentum értelmében a kormány lényegében a tankönyvek előállítását és terjesztését is állami hatáskörbe vonná. Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy milyen hatással lesz a január elsejétől életbe lépő új szabályozás az éves szinten 14 milliárd forintos forgalmat lebonyolító magyar tankkönnypiacra, ugyanis a törvényjavaslat homályosan fogalmaz: a szöveg több helyen feltételes módban íródott. Az indoklás szerint jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás és megvalósul az állam "teljes körű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezésre kerülő köznevelési tankönyvfejlesztés és -ellátás". Idén már átvette az állami Könyvtárellátó-Nonprofit Kft., a Kello a tankönyvkiadást és -ellátást, a gyártáshoz ugyanakkor nem nyúlt. Nagy kérdés, hogy a jövőben mi lesz annak a két tucat nyomdának a sorsa, amelyek eddig fontos szerepet töltöttek be a nyomdaipari munkákban.
A kormány részéről a tankönyvek fejlesztésének és terjesztésének központosításáról a tárca oktatásért felelős államtitkársága korábban azt közölte a Világgazdaság című lappal, hogy a tananyag egységes tartalmi szabályozása feleslegessé teszi a jelenleg átláthatatlan, a valódi választás lehetőségét korlátozó tankönyvválasztékot.
Szerző: Wiedemann Tamás
