Az biztos, hogy a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja (nhp) jótékony hatást gyakorolt a vállalati hitelpiacra, ám Szabó István, a Citi vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója szerint nem gondolhatjuk, hogy a program annak bizonysága, hogy a vállalkozások eddig a hitelszűke miatt nem kezdtek beruházni. A szakember szerint a válság utáni időszakban a bankok hitelezési lehetőségeit szűkítő likviditási hiány már a múlté: a bankok kifejezetten érdekeltek a hitelezésben, azaz nem a kínálat küszködik kihívásokkal.
Az nhp első szakaszának statisztikáiból egyértelműen kitűnik, hogy a kihelyezett hitelek döntő része nem kapcsolódik beruházásokhoz − az MNB statisztikái szerint a hitelek harmada támogatott beruházást (döntően eszközbeszerzést), míg a folyósított összeg 39 százaléka régi hitel kiváltására, 28 százaléka pedig rövid távú forgóeszköz-finanszírozásra fordítódott.
Ahhoz, hogy egy vállalkozásnak valóban hosszú távú finanszírozásra legyen szüksége, érdemi beruházási tervek megfogalmazására van szükség. Mivel e beruházási tervek megtérüléséhez hosszú évek kellenek, Szabó szerint egyértelmű, hogy a hitelkereslet felfutásához a cégek bizalmának megerősödésére van szükség.
A szakember szerint ráadásul korántsem biztos, hogy az olcsó jegybanki hitelforrás teremti meg az érdemi lehetőséget, hiszen szerinte egy cég ma aligha vállalkozik 10 százalék alatti megtérüléssel kecsegtető beruházásra − e tekintetben pedig az, hogy a finanszírozási forrás 250 vagy 400 bázisponton áll-e rendelkezésre, már korántsem elemi kérdés. Vannak természetesen olyan beruházások − a Citi üzletágvezetője például a megújuló energiaforrásokat termelő ipari beruházásokat sorolja ide −, ahol a megtérülési idő évtizedekben mért idejét húzhatja vissza alaposan egy olyan olcsó hitelforrás, mint az nhp, ám kevés olyan iparág van, ahol ilyen alacsony megtérülési mutatóval kellene számolni.
Való igaz, hogy a hazai vállalati hitelállomány jelenleg nagyságrendileg a 2007-es szinteken áll, amin mindenképp javítani kell. Azonban emellett látni kell, hogy a mostanihoz hasonló beruházási ráta a 2004-es szintet sem éri el − hívja fel a figyelmet Szabó István. Azzal a kormányzati véleménnyel a Citi szakembere egyetért, hogy az olcsó jegybanki forrás révén a programból részesülő cégek számára a kamatnyereség pluszként jelentkezik, amelyből akár gazdálkodásukat stabilizálhatják, akár újabb beruházásokba kezdhetnek, ám szerinte árnyalja a képet, hogy ma még nem tudható, hogy a beruházásokat indító cégek mekkora arányban finanszíroztak amúgy is szükséges − így legfeljebb időben előrehozott − beruházásokat, és mennyi a ténylegesen új. Emellett azt is látni kell, hogy az nhp első szakasza esetében döntően azok a cégek kaptak hitelt, amelyeknek a bonitása amúgy is megfelelt volna a banki hitelbírálatnak, így lényegében csak profittranszfer történt a javukra, anélkül, hogy bármilyen garancia lenne arra, hogy a cégek valóban a vállalkozásban tartják, vagyis új üzletre, illetve beruházásra fordítják a most kapott kedvezményt. Banki oldalról viszont azzal, hogy csökken a jó ügyfeleken szerzett kamatfelár, az üzletág kockázati szintje emelkedik. A szakember véleménye szerint az nhp-kamatszint akkor nyújtana megfelelő megtérülést a kockázatot vállaló bankoknak, ha a nem teljesítő hitelek aránya 6-8 százalékos lenne, miközben a vállalati szektorban a problematikus hitelállomány épphogy elmozdult lefelé a 20 százalékos szintről. Az új hitelek állományának bővülése is hozzásegíthet a nem teljesítő hitelek arányát jelző NPL mutató csökkenéséhez, ám Szabó István szerint jól látható, hogy a hazai kis- és középvállalkozások döntő része esetében a 250 bázispont a kockázati marzsra sem elegendő. Abban az esetben, ha a szakmai javaslatoknak megfelelően az nhp folytatása mellett a garanciaintézmények szerepének erősítése mellé állnak a kormányzat, az érdemibb megoldást hozhatna a hazai kkv-szektor számára. A garanciaintézmények bevonásával Szabó szerint egyértelműen 5 százalék alatt lenne tartható a rossz hitelek aránya, miközben a garanciatermékek révén jelentősen nőhetne azon vállalkozások aránya is, amelyek esetében így már a bankok számára is elfogadható lenne a kockázati marzs. A cégek számára pedig − tette hozzá a Citi szakembere − a tőke- és fedezethiányos időben a garanciadíj okozta többletköltség eltörpülne amellett, amit azzal nyernek, hogy finanszírozásra képessé válnak.
Szerző: Nagy László Nándor
