A héten hirdethet győztest a BKK, így hamarosan kiderül, milyen villamosok közlekednek majd az 1-es és a 3-as vonalon 2015-ben. A "Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem" elnevezésű projektre idén februárban írt ki közbeszerzési eljárást a BKK, a tender 37 új, alacsony padlós villamos beszerzéséről szólt. A felhívásra négy cég adott be érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler pályázatának érvénytelensége miatt a legjobb ajánlatot a német Siemenst megelőzve a spanyol CAF adta. A 35 milliárd forint értékű beszerzés egyébként egy százmilliárdos csomag része, ebből finanszírozzák még az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbítását.
Az eredményt azonban a Skoda megtámadta a Közbeszerzési Döntőbizottságon (KDB). A testület október 21-én úgy határozott, hogy a BKK nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és nem kötheti meg a szállítási szerződést, hanem újra kell értékelnie a benyújtott pályázatokat. A BKK lapunknak adott válaszából az derül ki, hogy lesz nyertes − érvényteleníteni és újra kiírni a tendert nem lenne túl jó, hiszen a villamosoknak 2015 végéig forgalomba kell állniuk, az új pályáztatással pedig ki is csúszhatna a projekt a határidőből. A BKK szerint van kockázat, de még tartható az ütemezés. Kérdés, hogy újra a CAF lesz-e a befutó, vagy a sajtóhírek szerint nála is kedvezőbb ajánlatot benyújtó Skoda.
A Skoda nemcsak a fővárosban érdekelt, Miskolcon a tervezettnél két hónappal korábban, vagyis február helyett már most forgalomkészre szállított két villamost a megrendelt 31-ből, s azok − valamennyi engedély birtokában − a hét közepétől közlekedhetnének. Úgy tudjuk, hogy a Skoda arra is kész, hogy a következő két hónapban térítésmentesen bérbe adja a járműveket városnak, illetve a közlekedési holdingnak. Lapunk úgy értesült, a várost nem hatotta át az izgalom a hírre, ezért a villamosok állnak.
A Miskolc Holding Zrt. szerint nem teljesen helytállóak az információink. Valójában nincs meg valamennyi engedély, ehhez ugyanis szükséges a járművek üzembe helyezési engedélye. Ennek birtokában kezdődhetnek el a Skodával azok a tárgyalások, amelyek a forgalomba helyezés feltételeit határozzák meg. Így szükséges a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., Miskolc Polgármesteri Hivatala, a Projektirányító bizottság és a Városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság előzetes jóváhagyása is. Ezt követően lehet csak kiadni a járművet az utasforgalom részére − válaszolta lapunknak Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.
Szerző: Diószegi József
