A kivitt magyar tőke 2003-ban még csak egymilliárd eurót tett ki, a külpiaci terjeszkedés felgyorsulásának hatására azonban mára ez az összeg 26 milliárd euróra emelkedett − derült ki a Joint Venture Szövetség tőkeexport-bizottságának tegnapi évzáró ülésén. A magyarországi vállalkozások számára az első számú befektetési célpont Szlovákia, ahová a kihelyezett tőke 11,7 százaléka érkezett − a hét szomszédos országba irányul a tőkekivitelek harmada.
A kelet-közép-európai régióban landol a Magyarországot elhagyó működőtőke 45 százaléka, de fellendülőben vannak a Bulgáriába, Macedóniába és Szerbiába irányuló befektetések is. A magyar tőkekihelyezés meglehetősen koncentrált: az öt legjelentősebb hazai tőkekihelyező − a Mol, az OTP, a Magyar Telekom, az MKB Bank, a Richter Gedeon − a teljes állományból 65 százalék feletti részesedéssel rendelkeznek. A tőkekihelyezés során, jóllehet a magyar cégek tőkét visznek ki, ám a profitjukat hazahozzák. A vállalatok emellett új piacokra tesznek szert, olcsóbb alapanyagot szereznek be, ezzel diverzifikálják a portfóliót, és erősödik a cég. A régióban Magyarország exportálja a legtöbb tőkét GDP-arányosan, nominálisan pedig Lengyelország után a második helyen állunk.
A tőkekivitelben szerzett magyar versenyelőnyt tükröző képet némileg árnyalja, hogy adóoptimalizálás céljából is jelentősebb összeg hagyta el az országot. Bő egy év alatt 39 százalékkal nőtt meg az elmúlt év hasonló időszakához képest az ilyen célú kivitel. Luxemburgba és Svájcba 1,7 milliárd euró érkezett Magyarországról, miközben Belgiumba nulláról hárommilliárdra nőtt a kivitt tőke, és hasonló a kiáramlás egyes afrikai országokba is.
Szerző: Wiedemann Tamás
